Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - L. Erdélyi Margit: A misztikum valósága és a valóság misztikuma az „Ádám-játékok ban” (elemzés)

A misztikum valósága és a valóság misztikuma az „Ádám-játőkokban”

Kiemelt sorainkat olvasva aligha fogadhatjuk el azon állításokat, miszerint Éva játékos kíváncsiságból engedett a Sátánnak, s egy „nemtudomka” morális/amorális helyzetéből nézte az eseményeket. E népnyelvi alkotásban „öntudatos” módon éppen ő jut elsőként azon ismeretek birtokába, amelyek Madáchnál „a tagadás ősi szelleme” (ib. 163.) szerint az Ember javát szolgálják. Ádám — kifejtetten — erkölcsi piedesztálról indulva követi el mégis a bűnt, s ebben a misztériumdrámában ő már előre tud a kereszténytörténelem „színeiről”, Krisztus megváltásáról, arról, hogy eredendő bűnéért majd kegyelmet kap. Az ember tragédiája itt és most a tragikumnak hordozója ugyan, de mégsem „valóságos” tragédia. Tulajdonképpen ezen a tengelyen folytatódik a „csodálatra méltó” John Milton (Kristó Nagy István, 1993, 205.) míves lírai/drámai eposza. A 17. század angol irodalmának legnagyobb barokk és egyben klasszicista költője saját korát, saját vallási-politikai meggyőződését és életsorsát szőtte bele a bibliai történetbe. Milton Embere is megkapja a megváltás ígéretét, a választás jogát Jó és Rossz között. Az eposz főhőse, a Sátán, az első mennybéli lázadó, akinek alakjában a költő saját önképét nyújtja. Milton individualizmusa s — paradox módon — vallásossága is megjelenítődik az ördögfigurában, akárcsak a jövő szuverén lázadójának profilja. A Sátán az angyalok hadával lázad fel Isten ellen, aki kitessékeli őket az égből. Később az Édenben meglátják a két embert, Ádámot és Évát, akik nem egyformák, nemük nem ugyanaz, a férfi erőre és eszmélésre termett, a nő szelídségre és varázsra. Miután ők ketten Rafael angyaltól megtudják teremtésük történetét, s azt is, hogy a bűn kísértésének ellen kell állniuk, a Sátán itt is kígyó képében környékezi meg Évát. Álnok manipulációja megteszi hatását, előbb Éva, majd Ádám is megkóstolja a Tudás Fájának gyümölcsét, ezzel Ádám, mint férfi, közösséget vállal a nővel, hiszen szereti őt. Milton Ádámja és Évája Madáchtól eltérően Mihály angyaltól tudja meg az emberiség sorsát a Vízözönig, s azontúl is; és miután kilépnek az Édenből, a Gondviselés vezeti őket a világban.

A magyar irodalom egyik legjobb műalkotása Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költemény, a 19. század második felében, 1860-ban készült el, s 186l-ben figyeltek fel rá — Arany János jóvoltából — a Kisfaludy Társaságban. A magyar romantikának 1840-től kezdődő második szakasza, elsősorban Aranynak, Jókainak, Keménynek, Vajdának és Madáchnak köszönhetően megtelik új színekkel, változatos tartalmi, formai és stílusmegoldásokkal. Kiváló példa erre a Tragédia, amely antikon és keresztényin egyaránt építkezik, amely az „elveszett Paradicsom” utáni, az „isteni” iránti vágyódás, s egy mélységes világnézeti, „emberi” vívódás drámai/lírai megoldása a romantika és realizmus határán. „Végzet, szabadság egymást üldözi, s hiányzik az összhangzó értelem.” (ib. 16Z) — mondaná a korról Lucifer. A dráma szintézise a Világos utáni magyar nemzethangulatnak; a természettudományok, a mechanikus materializmus körüli bölcseleti vitáknak és szövevényes felfogásoknak; Kant, Hegel, Kierkegaard filozófiájának. A külső ellentmondások olykor kettősséget evokálnak a dráma belső világában, a cselekmény és alakok megformálásában. A valós és látszólagos ambiguitások azonban semmit sem vonnak le abból az értékből, amit ez a remekmű jelent. Műfaját tekintve „kétszintes drámáról” van szó (Bécsy, 1984, 147.), amelyben az első és második