Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - L. Erdélyi Margit: A misztikum valósága és a valóság misztikuma az „Ádám-játékok ban” (elemzés)

L.Erdélyi Margit

szint közti világnézetkülönbségek oszcillációjának fonata végighúzódik a tizenöt színen, legyen az akár a négy bibliai drámai tér vagy a tizenegy történelmi — társadalmi stáció valós vagy fiktív, illetve valósan is fiktív költői szcenériája. A rímtelen, olykor rímes (ötös és hatodfeles) jambikus 4141 verssor drámai diskurzus Isten — ördög — ember között a bibliai emberpár történetéről, múlt — jelen — jövő összefüggéseiről, de legfőképpen az emberi élet, a küzdés értelméről. Tematikai és formai tekintetben művek sokaságával hasonlítjuk, rokonítjuk a világirodalomban, mint például Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusza, Dante Isteni Szín játéka, Milton Elveszett Paradicsoma, Goethe Faustja, Ibsen Peer Gyntje. (Hegedűs, 1993, 124—125) A felsorolt alkotások az ember/az emberiség történetének kulcsművei. Lázadások, kiábrándulások, újrakezdések buktatóin keresztül segíti/viszi előre az embert a bizalma, a reménye, a hite, az isteni szózat. Madáchcsal szólva:

„Ha percnyi léted súlyától legörnyedve,

Emel majd a végtelen érzete.

S ha ennek elragadna büszkesége,

Fog korlátozni az arasznyi lét.

És biztosítva áll nagyság, erény.—”

„De bűnhődésed végtelen leend Szünetlen látva, hogy, mit rontni vágyói,

Szép és nemesnek új csírája lesz.—” (ib. 341.—342)

Noha az Ember a Sátán, a kígyó, vagy esetünkben Lucifer jóvoltából a tudás birtokába jutott, a Földön és az űrben csakúgy ki van szolgáltatva, mint ahogy a Paradicsomban is volt. „Aztán mi végre az egész teremtés?” (ib. 162), kérdezi Lucifer velünk együtt. Ádám lehet fáraó, hadvezér, lovag, tudós vagy eszkimó; lehet fiatal vagy idős; győzhet, fejet hajthat vagy lázadhat, sosem kerüli el a csalódást az ember-mivolt magatartás- és életformáiban. Az emberiség köztesléte katartikus állapot a megcélzott Felsőbb Princípium, és a vonzó/húzó Lent között, az Ember szabadságára pedig mindig rárímel a kiszolgáltatottsága is. Madách Ádámja permanensen „kettős” figura az individuum és közösség, a teljesség és kiüresedés, a szkepszis és optimizmus, a jó és rossz tartozéka, de mindig a jó irányába halad. Éva pedig az örök asszony és társ és ellentét, aki majd „költészetté fog és dallá szövődni” (ib. 342), s akit jónak és rossznak, természetnek és képzeletnek metamorfózisa szült, és aki mindig ott áll a férfi mellett. Asszonyi funkciója: érzelemnek, valóságnak, hitnek, földinek és éginek valamiféle transzmutációja, amely által a természeti és történelmi harmónia lehetőségét asszociálja. Ádám bukását, de megmenekülését is Éva okozza, és bármikor okozhatja ezeket a jövőben is. A keret-képek, az álomképek s az álom álomképei együttesen párhuzamok és ellentétek vonulatát képezik; a lineáris-visszacsatolásos szerkezetben, a párizsi szín világnézeti kulminációjával sajátos konstrukciót és nyitott kompozíciót eredményeznek. Ennek is betudható az a törvényszerű következmény, hogy a Tragédia vonzza az újraolvasást és továbbgondolást. Nem véletlen tehát, hogy Örkény Istvánnak — kronológiaiig jóval behatároltabb 20. századi emberiségtörténete, a „Pisti a vérzivatarban” (1982) megszületett. A mű címe pastiche-t jelez.

Örkényt sajátos írói-dramaturgiai „módszere” a modernista törekvések