Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Tőzsér Árpád: Jadviga vánkosa
Könyvről könyvre A szubjektum ezekben a versekben elveszíti körvonalait, egységét. Ez még nem is lenne baj, ha önmaga egységének elvesztését nem megfosztásként élné meg. Mert a megfosztás negatív képzete túlságosan is egyenirányúsítja a szövegek lehetőségeit. Önmagát folyton a szkepszisbe menekítő, rezignált lírai alany képződik meg, aki elveszített minden tárgyi tudást, minden fogódzót önmagáról: „Csak nézem magam,/ csak nézemJ mintha halottam lennék.// Azonos vagyok./ Nem vagyok azonos. ” (Tükör előtt) A lefelé stilizáltság, a lírai redukció lesz az esztétikai üzenet hordozója, mint jellegzetesen késő modern vonulat húzódik végig az Ötödik emelet versein a végsőkig csupaszított jelentés. A megfosztás képei elégikus hangot hívnak elő, az elerőtlenedés, a végbe hullás jellegzetesen deszcendens, aláhulló struktúrában valósulnak meg. A lírai én a körvonalait vesztett szubjektum határtalanságától megriadva az önmaga által bevallottan nem létező lélek mélységeibe húzódik vissza. Hol vannak hát a fiatal Tóth László-szövegek vad, határokat átlépő szövegei? Talán azokban az epikus szövegekben, prózaversekben, amelyek a hétköznapi nyelv természetességében vélik megtalálni a lírai én elveszített és elvesztegetett lehetőségeit? Vagy éppen ellenkezőleg: korszakaival ez a líra bejárta a neki kiszabott köröket, s immár azzal a végső tapasztalattal kénytelen szembenézni, hogy „a szembejövők szemében kiürültén ásít a kozmosz/ mindenütt angyalbél/ mindenütt frissen kifordult angyalbél gőzölög', azaz minden megmutatta önmagát, nincs több titok, s titkok nélkül nem lehet, nem érdemes költészetet művelni? Vajon nem ezért pöcköli el magától messzire a költészet lerágott csutkáját Tóth László, nem ezért suttogja Poe-val, hogy Soha már? Titkok nélkül nem érdemes verset írni. A költészet nélküli lét viszont megintcsak újabb titkokat tár elénk (lásd Rimbaud vagy Valéry esetét), bármennyire is kapálózunk ellene. Tőzsér Árpád Jadviga vánkosa (Závada Pál: Jadviga párnája c. regényének szlovák fordításáról) Závada Pál nagy sikerű könyve, a Jadviga párnája, két évvel az őskiadás után, íme, már szlovákul is olvasható — kezdhetném a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó legújabb szlovák nyelvű kiadványának, a Pál Závada: Jadvigin vankúšik c. könyvnek a recenzálását. Aztán rögvest megkérdezhetném magamtól, hogy vajon helyes-e így ez a kijelentés? Hisz az eredeti, magyar alapszövegű kiadás jelentős hányada is olvasható volt szlovák nyelven, lévén Závada regénye — Mikszáth művei után — minden bizonnyal a legtöbb szlovák szöveget tartalmazó opusa a magyar irodalomnak.
