Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Duba Gyula: Cselényi, az avantgárd jelenség (portrévázlat)

Arcok és művek

sikoltanak, jajdulnak, üvöltenek vagy csikorognak. De hát mi tagadás, a kétely is megérint közben, a hangzat, a hang mégis csak más, mint a szó, a fogalom! Más-más minőségek. A fogalom a valóságban gyökerezik, és a szó mögött az élet áll. A kottajegyek hangja nem ugyanaz, mint a betűk ereje, bár a zene lenyűgöz, az írás azonban láttató erő. A művészi szöveg szinte anyagszerűen megjeleníti tartalmát! Ennek tudatában mit gondoljunk a Cselényi-szövegekről? A zenei élmény, melyet adott esetben nyújtanak, talán erény, de mindenképpen érdekes eredmény?! Felállíthatnánk olyan elméletet, s nem is oktalanul, hogy a töredezett szövegek és montázsok a művészi rendet és kompozíciós áttekinthetőséget mintegy cáfolva, a valóság kaotikus lebírhatatlanságára és a világ megfoghatatlanságára utalnak. De hát nem az a művész dolga, hogy a káoszban áttekinthető rendet teremtsen?

Megválaszolatlan marad a kérdés. Elméletét ki lehetne fejteni, de a művekben rejlő válaszok meggyőzőbbek és hitelesebbek. A Megíratlan költeményből megsejthetjük a költő lényegét. A szellemi erő vagy fogalmazzunk emelkedettebben, a benső magma, mely megtermi és világra löki szavait, megtermékenyíti mondanivalóját, nem álmodó természetű, tehát nem szürrealista hajlamú, de nem is szimbolista, mert egyenesen szól és néven nevezi a dolgokat, tehát posztmodern homályosságra sem törekszik, részleteiben nem rejtőző indítékú, inkább elemi és tárgyias, jobb szó híján realista lény. Szóltam már arról, hogy költészete a lehetetlenre való vállalkozás. A nagy történelmi tablóképek, bárha mítoszokkal és legendákkal szövetkezve is, valószínűleg nem nélkülözhetik a megszervezett gondolatiság erényét, a szavak, fogalmak és képek rendszerének nyelvi értelmezhetőségét, az egységes megközelíthetőség és kommunikatív bensőségesség esélyeit. Amennyiben a költő egyetemes valóságképet kínál, sikere érdekében aligha hagyhatja figyelmen kívül az emberi érzékelés és gondolati megközelítés törvényeit. Bevallom, Cselényi László számos kísérletét, vizuális kezdeményét, fordított oldalak és hasonlók, nem bírom követni. Nyelvezete töredezettségéhez és zaklatott félmondataihoz megértőbb vagyok, mert úgy érzem, hogy az egyre áttekinthetetlenebb és bonyolultabb érzéki valóságot, az összefüggések metafizikus sejtelmességét jelenítik meg, az ördögi módon értelmezhetetlenné váló világtól való idegenkedés és elbizonytalanodás rettenetében fogantak. Azonban a való mimézisének eredményei! Bár közben úgy is gondolom, hogy életünkben minél átláthatatlanabb a káosz, annál teremtőbb rend legyen a művekben! Mert különben a művészi alkotóerő nem képes magát megjeleníteni.

Tőzsér Árpád Cselényi költészetét a castiliai Escoriál kolostor monumentális épületéhez hasonlítja, amely — Ortega szerint — „...legjobbjaink eme emlékműve megkövesedett formában tár elénk egy tisztán akaratból, erőfeszítésből álló, gondolatok és érzékenység híján lévő lelket. Ez az építmény csupa akarat, vágy, lendület.” A hasonlat sokban helytálló, különösen ami az akaratot, erőfeszítést, vágyat és lendületet illeti, a gondolatok és érzékenység hiányának a vonatkozásában azonban pontatlannak érzem. Ebben maga Tőzsér is pontosít, a költői életmű vázszerűségét, magasba törését, elszánt mindent akarását véli Escoriál-szerűnek. A metaforák láttató varázsánál maradva magam Cselényi szövegeit inkább sajátos tájnak látom. Gazdagon tagolt és szeszélyes