Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Bohár András: Aleatória vagy a vég-leges irány (nélküliség) (tanulmány)
Arcok és művek dél-szlovákiai vidéknek, mely valamilyen furcsa közép-európai csoda folytán Párizsig ér. A bodrogközi róna a kezdetén s végén az Eiffel-torony. Lankás síkvidék, végtelennek tűnő papírmező, hirtelen csúcsok és ijesztő szakadékok váltják rajta egymást, termő dombhajlatok sivár sztyeppekkel váltakoznak, körös-körül löszföldek, humusz és futóhomok terülnek el. Kopár tájak után a szikkadt agyagtalajból váratlanul aranyrög vilan elő, fenyegető lápvidéken csodás igazgyöngyök csillannak kitárulkozón, monoton, sőt meddő betűteraszok enyhében drámai szóképek sugározzák energiáikat. Örömhangok ritkábban, gyakrabban jajszó hullámzik a komor ég alatt. A tájon viharok zúdulnak át és sodornak magukkal tárgyakat, életet, sémát és valóságot, forgószél ragad tova meleg emberi hangot és artikulátlan, üres kiáltást. S mintha a tájat tenger övezné délről. A parti fövenyt szorgalmas hullámverés ostromolja. A vízár visszahúzódása után nyomok maradnak a homokban, a költő nyomai, jelzései az utókornak. A nedves homokban, melyet nemsokára ismét elönt a következő hullám, maradandó és olvasható lábnyomok. Rejtélyesnek tűnnek fel, ám őrzik és tovább éltetik az időt, ahogy letűnt korok és elmúlt életek emlékezetét őrzi a történelem. BOHÁR ANDRÁS Aleatória vagy a vég-leges irány (nélküliség> Cselényi László legújabb könyvéről2 1+6 vázlatban (egy új olvasási nézési stratégia előzetes koordinátái 1.) Ha a Cselényi-féle szövegváltozatok mozgásformáit, a mindig előtte álló nyitottságot és a dolgok utániságából kibomló polarizációt figyeljük, akkor határpontként értékelhetjük az első két könyv (Keselylábú csikókorom 1961, Erők 1965) után sorra megjelenő variációkat: a lehetőségeket egy elképzelt szöveghez. Az első két munka tradicionális felépítettségét, a „mesterségesen táplált falumitológia” romantikus beállítódását, heroikus szimbólumokkal terhelt beszédmódját, illetve a szociografikus ihletettségű valóságfeltáró versformálást éles cezúra követte a hatvanas évtized fordulójától. Ami megnyilvánult az egységes kompozíciók kísérleteiben és az összegzések egzisztenciális motívumokat kibontó, újrastrukturáló poézisében. Mindennek első jelentkezése a Krétakor (1978) gyűjteménye volt, ahol már új szerkezeti rendbe szedve jelentkeztek az első két kötet munkái és az utána keletkezett szövegek, mintegy dokumentálva a szülőföld édenét és a világtörténeti perspektívákat átfogó poklokat. S ugyanitt találkozhattunk a modern avantgárd irányainak kreatív újragondolásaival a strukturalista ihletettségű irodalomtól az egziszten- ciálfilozófiai kérdésfeltevésekig.3
