Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - FÓRUM - Hodossy Gyula: Irodalmi élet az ezredfordulón
FÓRUM kereteiről, a teendőkről, a Szlovákiában élő magyar alkotók, írók, a Szlovákiai Magyar írók Társasága, a szlovákiai magyar könyvkiadók, az irodalmi élettel kapcsolatba hozható minden más társadalmi szervezet, a magyar tannyelvű iskolák, a magyarok által is lakott városok, községek könyvtárai, a Szlovák Köztársaság kormánya, annak Kulturális Minisztériuma, a könyvterjesztésben szerepet vállalók, s végül, de nem utolsósorban az olvasók feladatáról. Csupán azért nem a társírószervezetekkel való együttműködéssel kezdtem, mert azt a lehető legtermészetesebbnek tartom. Társaságunk nem alakíthatja ki s formálhatja meg jövőképét anélkül, hogy ne kívánna együttműködni a Szlovákiában működő többi írószervezettel, továbbá a Magyar írók Szövetségével (és persze a mindenkori magyar kulturális tárcával), illetve más országok magyar írószervezeteivel, társaságaival. Elképzelhetetlen, hogy Társaságunk ne törekedne minél több és szorosabb kapcsolat kiépítésére a világ bármely részén működő magyar szakmai szövetségekkel. A Szlovákiai Magyar írók Társasága ez idén júniusban tartotta soros közgyűlését A közgyűlésre két dolog volt jellemző: az egyik a tagság — vagy ha úgy tetszik, a szlovákiai magyar irodalmárok közönye, nemtörődömsége, oda nem figyelése erre a szervezetre, hiszen alig két tucat résztvevője volt a tanácskozásnak, a másik pedig a kiúttalanság. A jelenlevők többsége maga is elégedetlen volt Társaságának az előző közgyűlés óta végzett munkájával, a hatékonyságával. Én szívesebben mondanám azt, hogy akkor — de most, itt is —, nem egy-két év munkájáról kellett volna, illetve kellene beszélni, hanem ha értékelni akarjuk a múltat, legalább 1989-ig vissza kell menni, és fel kell tenni a kérdést, hogy a mi „drága bársonyos forradalmunk” óta ez a társadalmi szervezet mindent megtett-e, amit megtehetett volna a szlovákiai magyar irodalomért. Föltehetnénk a kérdést, hogy maga az a program, amit az írók Társasága feladataként megfogalmazott, megfelelt-e a kor szellemének, az utolsó 8—9 év kihívásának. Németh Zoltán barátom, akinek a közgyűlésen a szlovákiai magyar irodalmat kellett volna értékelni, egy nagyon jó, elvont, elméleti filozofikus előadást tartott. Egyesek ezen fölháborodtak, mások vették a lapot, és íróközgyűlés ide vagy oda, egy nagyon jó vitába kezdtek. Valószínű, hogy Németh Zoltánnak és a vitába bekapcsolódóknak volt igazuk, mert hát ha ez a tagság úgy érzi, annak a szervezetnek, amelynek ő tagja, programja nem korszerű, a kihívásokra választ nem adó, az ő munkáját alapjában véve nem segítő, akkor arról jobb híján hallgassunk, vagy üssük el az egészet egy rövidre szabott elnöki beszámolóval, és frissítsük elménket egyetemes világmegváltó gondolatokkal. A programtalanság a legnagyobb átka egy társadalmi szervezetnek. Tőzsér Árpád és a hozzá csatlakozók épp ezt ismerték fel, amikor a Társaságon belüli szemléletváltás szükségességéről kezdtek beszélni. Kár lenne, de nem is szabad elveszíteni a jobb időszakokat is átélt hazai magyar írók, a szlovákiai magyarság egy meglévő országos szervezetét. A keret adott, a tartalom pedig a tagságon, vagy ha úgy tetszik, íróinkon, az irodalmárainkon múlik. A Szlovákiai Magyar írók Társasága épp ezért
