Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Kovács Sándor Iván: Apa és fia (Amadé Antal és Amadé László költészetéről (tanulmány)

Apa és fia

De jaj, hova lett, engem mivé tett,

Egy órácskában tűlem elesett,

Egy kis jó ízírt, gyönyörűsígírt Ippen örökre tűlem elveszett.

Hozzád, Domokos, mentem nem okos,

Gondoltam, tudós avagy lész módos,

Látom, somfánál nyőttél parasztnak,

Botos juhásznál csákós kanásznak.

Cserepes bőröd fekete ördög,

Mint medve-kölyök, melleden szőröd, (...)

Jársz, mint jó őrlött, azt mondják Győrött:

Jól tudod, akkor Isten mennydörgött,

Hogy szüzességem, drága szípsígem,

Megszakasztottad kis szeplősígem.

El nem válhatom, bizony, jól tudom,

Gyönge testemet jobbaknak adom,

Nincs gyönyörűség veled, csak ínség...

Durva, buta, parasztos férj, gyönyörűség nélkül hagyott, kesergő asszony, lélektani hitel, erotikus szókimondás (mindez a feleség önvallomásaként előadva), virtuóz ritmus és rímek — íme a két Amadé világa és költészete. (A helyzetek és karakterek Antal rossz házasságának konfliktusrajzaira mutatnak, de az asszony helyzetébe is beleképzeli magát.)

A világi versek arányfölénye az istenekhez képest Amadénál alig több. mint Faludi esetében, de hangvételük nyilvánvalóan szabadosabb („Apró tapogatás, mit hoz a konyhára?” „Egyesbe tehetjük még kettős ágyunkat”; „Szállj alább melleknek dombos hegyeirűl”; „pihenő emlői”; „alabastrum tested”; „Tapogatá- sokkal, csókokkal illettem”; „fönt tölt melleid”; „mezítelen szőröd”). A két utóbbi példa már vallásos költeményből való. Közülük a szép Szűz Mária-fohásznak ezt az idevágó strófáját, a misztikus megszoptatás elképzelését idézem: „Irgalmadbul adj, Mert bőv s igen nagy, / Ne vondd el malasztodot. / Drágo emlődbül, Édes Tejedbül / Részesítsd szolgácskádot! / Csak csöppöcskéje Annak ereje / Eltörli mocskaidot.” (Az egy soron belüli nagybetűs kezdet a belső rímes sorrészek tagolhatóságát jelzi. — Jellemző rokokó aprólékoskodás.)

A lírikus Amadé Antal csupa meglepetés, ötlet; versbeszéde természetes és örömteli, szakmai gondjait is megosztja vélünk: „Ily nagy méltóságrúl írnom is gyalázat, / Elmím is ezekben: mázolat, hártyázat — / íppen tapasztalom: máris meghomályzott. [ ... ] // írom ament tudom: a törvínt betöltőm” (Szent Eszternek [ ... ] emlikkezetirül). Dehogy homályzott meg, dehogy mázolat az; jól tudja írni, betölteni a tehetség rámérte törvényt. A Szent Eszter 3. részének mottójában is megvallja kedélyesen: „Az új esztendőnek minden részeirül /