Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - FÓRUM - Grendel Lajos: Véres hús a fazék alján
FÓRUM váltsága volt, napjainkra tömegkultúrává finomodott és silányult, a tömegember civilizációjává! Az igazi irodalom a maga virtuális valóságával viszont éppen a lét egységét állítja helyre. S ebből származik hatókörének beszűkülése és hatásának meggyöngülése a múlthoz képest. Az irodalom nyelve korunk átlagolvasójának szemszögéből nézve archaikus nyelv. De nem úgy archaikus, mintha az író teletömködné szövegét mindenféle régies szavakkal és kifejezésekkel, hanem ahogy a nyelvet használja és működteti. Azáltal, hogy végső vonatkozási pontja a lét teljessége, a lét elfeledettségében leiedző olvasó számára érthetetlen. Az irodalom nyelve és a köznyelv gyakorlatilag a szimbolizmus megjelenése óta folyamatosan távolodik. Olyan mértékben, ahogy az élet távolodik a léttől. Az átlagolvasó azért szereti jobban a szórakoztató irodalmat, mert az az életről vagy annak látszatáról szól. Abban a gyakran hallott szlogenben, hogy az irodalmi mű az életről szóljon, nem több és nem kevesebb fogalmazódik meg, mint a lététől elidegenedett ember nyugtalansága amiatt, hogy a valóságnak vannak olyan dimenziói is, amelyek a tömegember lapos racionalizmusával megközelíthetetlenek, s mint ilyenek potenciális veszélyt jelentenek illuzórikus biztonságára. Arra a biztonságra, amely félreértéseken alapszik. Az irodalom és a művészetek presztízsvesztesége a lét elfeledettségének a folyománya. Az értékek közötti inkompatibilitásé. A tömegember értékrendje és az irodalmi művek sugallta értékrend között nagymértékű összeférhetetlenség áll fönn. Mi hasznom van az irodalomból, kérdezi az átlagember, hiszen számára mindenben a hasznossági szempont élvez elsőbbséget. Legalább szórakoztatna, legalább érteném, folytatja a sort ez az elégedetlen olvasó. S nem veszi észre, hogy korunk egyik legalapvetőbb félreértése érték és hasznosság összemosása. Csak az lehet értékes, ami hasznos is? A tömegember civilizációja az értékeket kupeci szintre szállította le. A tömegember nem hisz a transz- cendenciában, s ez növeli önhittségét, dölyfét és agresszivitását. A lét elfeledettségének korában az irodalom magától értetődően anakronizmus, a kutya éji dala telihold idején. Az irodalom társadalmi presztízsének megingását legfőképpen a költészet sínylette meg. Ezt egy időben rá lehetett fogni az avantgárdra és az avantgárdisták klasszikus formákat és a költészet nyelvét destruáló aknamunkájára. Ma már talán nem szükséges bizonygatni, mennyire felszínes vélekedés az ilyen. Az avantgárd nem ok, hanem következmény, azoknak a tudati és szemléleti változásoknak a szimptómája, amelyek a modern kor emberének a gondolkodásában végbementek az egységes világuniverzumba vetett hit megrendülése nyomán. Nietzsche és Marx, Einstein és Freud, Heidegger és Wittgenstein, Plank és Heisenberg, valamennyien sírásói a hajdani univerzalizmusnak, de egy lehetséges új univerzalizmus megalapozói is. Ebben az új univerzumban kevés hely jut a régi költői szerepek és pózok imitálásának, prófétálásnak és váteszkedésnek. A költő, legyen bármekkora zseni, elsősorban mesterember kell, hogy legyen, s hogy figyelme Mallarmé és követői óta mindinkább magára a költészetre irányul, nem
