Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: A posztmodernek elődei, (Örkény István, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós portré)

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

nyilatkozata is azt ismételte, hogy „az egypercesek, minden különösebb előképzettség nélkül, villamoson, két telefon között, fél lábon állva, stb. olvashatók. Az olvasó hitt is a reklámnak, de minél mélyebbre ásott a novellákban, annál jobban kezdett elszállni az illúziója. Könnyű kikapcsolódás helyett bekapcsolódott” — írta Szakolczay Lajos Örkény István átváltozásai című írásának Novellista bohócsipkában c. fejezetében. S e pár sorban pontos, hiteles képet kapunk írónkról. De amíg idáig eljutott Örkény, hosszú utat kellett megtennie.

Örkényt, kevesen tudják, szoros kapcsolatok fűzték a mi Verebélyünkhöz. A különben 1912-ben Budapesten született író József Attila Szép Szójában mutatkozott be Tengertánc című elbeszélésével 1937-ben. Aztán jött a zsidótörvény, a munkaszolgálatok, a Don-kanyar és az orosz fogság. Mindez aranybánya volt a későbbi abszurdoidok írójának, de amíg idáig elért, nagy kanyarokat kellett megtennie. Az orosz fogságról nemcsak az abszurdok szólnak, s nemcsak a remek novellák, hanem a Lágerek népe címen megjelent emlékezések is.

„Ez a könyv hadifogolytáborban íródott a fogság mostoha körülményei között. Ez annyit jelent, hogy a kérdéseket sohasem szemlélhettem kívülről, hanem mindig csak belülről, a drótok közül. Ezáltal az ítéleteim alkalmasint kevésbé objektívek; de talán éppen ezért hívebbek, jellemzőbbek... Csalnom nem lehetett. Több százezer ügyész fürkészi szómat” — írja a Lágerek népe előszavában. Aztán jöttek azok a hírhedt ötvenes évek, s írónk sem kerülhette el ezek csapdáit. Házastársak címmel szocialista-realista regényt írt (ebből készült a Becsület és dicsőség című, minden idők egyik legrosszabb magyar filmje), A Bónis-család című, hasonló jellegű regényét pedig haláláig nem fejezte be. Az is igaz viszont, hogy 54-ben már megjelenteti Hóviharban című, válogatott novelláit tartalmazó, fölfigyeltető kötetét, s amit kevesen tudnak, 56-ban megjelenik Ezüstpisztáng címmel „rövid remekműveket” tartalmazó gyűjteménye, a későbbi Egypercesek ősalakja.

„Ha egy híres novellát olvasok, mindig az a szép mozdulat ötlik eszembe, mellyel az íjász felajzza fegyvere idegét, és ellövi nyilát... Egy pendülés ez, s nem több: de úgy érzem, az igazi novella sem több egy pendülésnél. Nem is tűr meg magán fölöslegeset; mint a szervezet a belefúródott idegen testet, igyekszik kiszorítani minden cicomát, céltalan kitörést, bőbeszédűséget... A novella sűrít; nem jelképesen, hanem valóságosan sűríti néhány száz sorba az egész világot; érthető, hogy ezen a magas kompresszión egy hamis párbeszéd, egy homályos jellemzés, a cselekmények egy hazug fordulata a robbanás veszélyével fenyeget”.

íme, az Örkényi ars poetica. De térjünk vissza még egy pillanatra. Az ötvenes évek ötvenhatba torkollnak, s utána a megtorlásba. A börtön szabadította föl Örkényben is a nagy írót. Addig csak jó író volt, ötvenhat után remekíró. Jellemző az ötvenhat utáni Örkényre, hogy nagy témáit két változatban írja meg: prózában és színpadi formában. A Macskajáték, a Tóték remekmű mindkét változatban. A Pisti a vérzivatarban, alkalmasint Örkény csúcsteljesítménye, csak színpadi formájában ismert, a Rózsakiállítás c. kisregény viszont csak prózai alakban. Ez egyébként az író búcsúja. Megjelenésekor mindenkit