Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - FÓRUM - Fónod Zoltán: A szlovákiai magyar könyvkiadás 50 éve
FÓRUM hatjuk a kortárs magyar irodalomban. Megjelenik tehát egy más szemlélet, mely a művészet és a játék lehetőségét, az egyén kiteljesítését, a művészi eszközök szuverén alkalmazását vallja a magáénak. A változó és gyakran áttekinthetetlen világ látványa erősítette meg azt az alkotói hajlamot, mely az élet bonyolultságát a modern próza eszközeivel (utalástechnika, önreferencia, me- tanyelv, groteszk, szatíra, paródia) közelíti meg, elmosva és átjárhatóvá téve a mű és a művön kívüli világ korábban egyértelmű határait. A kultúrák mélyrétegei iránti érdeklődés is jellemzi ezt a szemléletet, akárcsak az avantgárd jegyek keresése vagy a mítosz szerepének a felértékelődése. Ezek az indirekt megoldások a művet és annak értelmezését olyan intim kapcsolatba állítják, mellyel a korábbi esztétikai felfogás nem számított. Az új szemléletű irodalom értékváltása nyilván nem teszi könnyűvé az új irodalom útját az olvasókhoz Életünkben — magától értetődően — jelen van azonban továbbra is az a realista vagy újrealista irányzat is, mely életszükségletnek tekinti az irodalmat. Ez a szemlélet a művészetben az élet, a végtelenség ábrázolásának a lehetőségét látja, egyfajta képletét az emberi gondok megragadásának. Nem mondhatjuk, hogy ezeknek a műveknek az útja ma könnyebb az olvasókhoz, mint az előbbieké. Az irodalom útja, a művészet helye a társadalomban és a közgondolkodásban vélhetően nem, vagy nemcsak a szemléleti jegyek függvénye, hanem annak a társadalmi elszegényedésnek is, mely az 1989 utáni fejlődés sajnálatos velejárója. Azok, akik korábban „fogyasztói” voltak az irodalmi műveknek, megélhetési gondok miatt kénytelen voltak azt feláldozni. Az „újgazdagok” köre szokatlan módon, többsége gyanús körülmények között került előnyös helyzetbe, összeharácsolt gazdagságuk azonban nem a művészet, hanem a pénz mindenhatóságára esküszik. Többségüknél az igény sincs meg a nagyobb műveltségre vagy a művészet felkarolására. Ebben a helyzetben napjainkban a legkiválóbb alkotások is csak egy szűk réteget képesek megszólítani. A Gutenberg-galaxisnak talán ez az egyik leginkább beláthatatlan kihívása térségünkben. Bármennyire igaz is Móricz Zsigmond megállapítása, hogy „csak addig ér valamit a halhatatlanságunk, míg élünk”, a nemzeti és a nemzeti kisebbségi kultúra fennmaradása szempontjából egyaránt elengedhetetlen, hogy az időtálló művek biztosítsák a szellemiség erejét. Az elmúlt évtizedek kisebbségi magyar kultúrája, irodalma és szellemisége segítette a szlovákiai magyarságot abban, hogy emberi tartásában kiegyenesedhessen és a magyarságát természetes adottságnak tekintse. Most, amikor lényegében seregszemlét tartunk ötven év kisebbségi magyar könyvkiadása felett Szlovákiában, nemcsak azt kívánjuk, hogy omoljanak le a válaszfalak emberek és nemzetek között, hanem azt is, hogy a műveltség, és ebben az irodalom és a könyvkiadás legyen a jövőben is a megmaradás záloga és a fennmaradás reménye és bizonyossága Az értékek cseréjében, a „lelki tartományok elözönlésében” Fábry Zoltán szlovákiai vox humanája eddig is egyetlen alternatívát ismert: a híd, az em
