Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - Vincent Šikula: Szentesti történet (Sági Tóth Tibor ford., novella)

Szentesti történet

kezeimet, még csak be sem kaphattam semmit, már ismét kint vagyok, rohanok a szomszéd faluba. Odalett a karácsonyfám! Nem lesz időm feldíszíteni sem, s ha nem lesz semmi a fán, aligha lesz alatta is valami, a végén semmilyen ajándékot nem fogok kapni, lehet, hogy jól sem fogok lakni, nem lesz még guba sem, az az érzésem, hogy engem az idén a Jézuska könnyen kifizet... A hó meg meglehetősen sűrűn hullott. Bár először megörültem a hónak, most már nem tudok annyira örülni. Hiszen ha még sűrűbben esne a hó, akár be is temethetne engem.

Hamarosan a szomszéd faluban vagyok. Frnka nénit egykettőre megtaláltam, mert ismerte őt mindenki. Ő ugyanis bábaasszony volt, s amikor kellett, eljött a falunkba meg a szomszéd falvakba is. S mi, gyerekek, mindig titokban nézegettük őt, mert mindig oly furcsának, sőt titokzatosnak tűnt, s erről a felnőttek nem akartak mondani nekünk soha semmit, legfeljebb ezt mondták:

— Ha jó leszel, Frnka néni hoz neked kisbabát, kisfiút vagy kislányt!

De hogy miért éppen ő, mikor és honnan, arról már nem szívesen beszéltek.

Frnka néni először szigorúan végigmért engem, mert úgy találta, hogy sok havat vittem be a konyhájába.

— Hát te miért törtetsz? Nem tudod odakünn lerázni a havat, és csak azután bejönni? Nem látod, hogy kitakarítottunk?

De én csak mondtam a magamét:

— Frnka néni, apu azt üzeni, hogy gyorsan jöjjön el hozzánk. Mert édesanya beteg, s hogy minél előbb nála kell lennie.

— Ez igen! Már csak ez hiányzott! Hiszen ma szenteste lesz, csak úgy szakad a hó, én meg menjek a szomszéd faluba!

Először úgy tűnik, hogy Frnka néni haragszik, és félek, nem fog akarni eljönni hozzánk, s azért is félek, mert már esteledni kezdett. Bizony nem akaródzott egyedül indulnom hazafelé a sötétben. Frnka néni kis ideig düllesztgeti a szemét, aztán a konyhában meg a szobában mocorog, ott valamit zajosan odavág, mintha mérgében mindent fel akarna forgatni, hamarosan azonban fel is van öltözve, s gyapjúkendőjébe bugyolálva kitessékel engem az udvarra:

— Gyere! Megnézzük, mi van nálatok!

Rengeteg hó hullott már, s egyre csak hull a hó. Örülnöm kellene a hónak, hiszen valóban szép lenne a karácsony, ha nem lennének ezek a problémák édesanyával. Már nem is akarok a karácsonyfára gondolni, melyet alig vártam, s most, hogy apámmal hazavittük, nem is lesz, aki feldíszítse, ha csak én nem, apa alig tudna segíteni, hiszen azt sem tudja, hol áll a feje. De én is fáradt vagyok, hiszen egész nap talpon voltam. De a fő, hogy minden jól végződjön! Csak tudna anyán segíteni Frnka néni. Biztosan segít rajta. Frnka néni nagyszerű asszony, ha apám úgy bízik benne, bár én kezdetben bizalmatlan voltam vele szemben, főleg miután oly ridegen fogadott engem. De most már én is bízom benne, és bár eléggé sietünk, meg elég fáradt is vagyok, legszívesebben még jobban siettetném őt, s mivel már hosszú ideje hallgatunk, előállók aggályaimmal:

— Néni, és nem fog meghalni édesanya?

— Ugyan, eridj! Miért halna meg?