Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Duba Gyula: Fábry nem alkuszik Fábry Zoltán Összegyűjtött írásai 11. kötetéről, esszé)
kiegyensúlyozott. A múlt árnyai s a történelem tehertétele folyamatosan kísértenek. Ötvenhat bonyolítja a kölcsönviszonyt. Fábry következetessége és erkölcsi tisztasága lehetővé teszi a szellemi közeledést. S ez a politikai hatalom számára is elfogadható, sőt gyümölcsöző. Fábry, akaratán kívül ideológiai erővé válik jó értelemben, ami nagy dolog! Az ő révén az anyaországi irodalom is fokozódó érdeklődéssel és az egyetemes befogadás igényével fordulhat kisebbségi irodalmunk felé. A közép-európai magyar írásbeliség összetartozásérzése, mely ma már természetes, fokozatosan megfogalmazást nyer és élni kezd. Fábry a reformmozgalom és a szocializmus reneszánsza részére is hatékony szellemi erőt jelent. Korábban már megírta az Antisematizmust, megfogalmazta a tekintetnélküliség vastörvényét: azonosíthatja a szocializmust a fasizmussal! A stószi ablak újból a világra tágul, a rajta kikönyöklő író szabadabban és nyíltabban szemlélheti Közép-Európát. Felkavaró újra olvasni a kor Fábryját. Minden olvasással önmagát nyújtja s mindig újat is ad. Mintha a róla való kép és szellemi élmény tartalmassága spirálszerűen emelkedne egyre magasabbra, mintha nem lenne lezárható. S emellett nem kritikátlan bámulat ez, közben az elemző értékelés és befogadó igényesség növekedik. Az évtizedes ismeretek, a tények és megérzések fejlődnek és gyarapodnak az időben, jelentéstartalmuk gazdagodik, igazságuk új fényben tündököl. S a felismerés egyre szilárdul bennem: Fábry valóban nem alkuszik! I ...a szocializmus humanizmus nélkül a fasizmus kíméletlenségével azonosul.” A gondolatot megformálni s a mondatot leírni 1963-ban valóban meg nem alkuvást jelent. Közölni nemkülönben. Valószínűleg ilyen egyéni tettek oldják a kötéseket. A következő évnek egyre inkább jellemzője a gondolati szabadság bővülése és a nyíltabb beszéd. A magyar „október” után elérkezik a csehszlovák „önvizsgálat” ideje. Új gondolatok fuvallata éri a társadalmat, beleremegnek a lelkek és friss szelek zúgását vélik hallani Fábry szenvedélye fellángol, hangja megkeményedik Gyakran beteg, fáradságra panaszkodik, jó lenne tudni, mint dolgozik lelkében a fellángoló élet hője és a halál kézenfekvő előérzete. A művészetfilozófia világában Kafka árnya és a „parttalan realizmus” szelleme kísért, ebben a nagy képlékenységben a szocializmus és fasizmus lehetséges azonosulásáról szóló gondolata bunkóként vág a hiányosan megalapozott, naivan hősi s gyakran szószátyár vitáink közepébe. A hatvannégyes évet nyitó esszéjében a világirodalmi közeledés lehetőségének a nyomain halad tovább. Már írt a Világbéke — világirodalom-ról (a Világirodalom közli még 1960-ban), most a Vallomás a rokonságról és az akadályokról témájáról értekezik. A közép-európai társadalmakban határozott igény jelentkezik, hogy többet tudjanak egymásról és a közös tapasztalatokat hasznosítsák. Fábry szkeptikus, szinte elutasító a kérdésben, nem hisz benne. Nem a priori veti el, az okokat felsorolja. Meg kell adni, indokai valósak és súlyosak, „...nem szeretjük egymást eléggé”, mondja a szocialista állam közösségéről. „A határsorompók, bürokratikus merevségek, sovén utóhatások mellett a kölcsönös irigységnek, a féltékenységnek is van ebben némi szerepe. Duba Gyula
