Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - Dénes György: Fülön fogott irodalom (vers)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM „Ha valami elég nagy, hogy végtelen legyen, akkor az az egésznek tekinthető, oszthatatlan és elemi”— így a Mondolat. S így folytatódik: „Ha valami elég kicsi, hogy elemi és oszthatatlan legyen, akkor az a mindenség- nek tekinthető, mint egész és végtelen”. Térjünk vissza eredeti kérdésünkhöz; melyik súlycsoportba soroljuk Erdély Miklóst, az előbb fölsorolt három közül? Az elsőbe, a hagyományba leginkább beilleszkedőbe — semmiképpen sem. Annál inkább a harmadikba; Tamkó Sirató Károly vagy az Idő kristálya: Moszkvái író Barta Sándor, tehát a nagy kezdeményezők a pionírok csoportjába. „Ami van, törvényszerűen olyan, amilyen. A törvény véletlenül olyan, amilyen” — ahogy a Törvény- Véletlen-Mőbiusz mondja. S ahogy befejeződik: „Ha a törvény törvényszerűen olyan, amilyen, akkor a törvény nem szívesen olyan, amilyen: Megváltozik.” Azt még ma, tizenkét esztendővel a költő-festő-építész-filmes halála után sem lehet megkockáztatni, hogy Erdély Miklós költői életműve bevonul-e a második csoport, a klasszikussá jegesedett avantgardisták Parnasszusára, Kassák és Szentkuthy mellé. Az ő életműve elsősorban a nagy kezdeményezők életműve. Amilyen a Blake-é, amilyen a Hölderliné, amilyen a Lautré-amonté például. De sok minden utal Michaux-ra, Joyce-ra, és Etra Poundra. S még ki mindenkire, hogy a filmet vagy a képzőművészetet ne is mondjam. „Születésemtől fogva alkalmas vagyok a kitüntetésre. Ugyanis a bal mellkasom jó egyharmaddal nagyobb, ha ugyan nem másfélszerese a jobb oldalinak. E ritka rendellenesség következtében széles felületet kínálok az érdemrendek számára.” (Kitüntetéseimről) Ha a jobb híján szépirodalminak, netán költőinek minősíthető Erdély-szöve- gekről még nem is bizonyosodott be, hogy valóban a Parnasszuson a helyük (ahogy Pound Cantóival, avagy a Finnegan ébredésével kapcsolatban is nagy, szinte legyőzhetetlen mindmáig az ellenállás), egy bizonyos: a megint csak jobb híján esszéknek minősíthető Erdély-írások már bizonyosan a magyar elméleti irodalom első vonalába tartoznak. „1. Ha ugyanazt látok, azt gondolhatom, hogy ugyanazt látom. 2. Ha ugyanazt látom, azt gondolhatom, hogy mást látok, ami ugyanolyan. 3. Ha ugyanazt megváltozva újra látom, nem tudhatom, hogy ugyanazt látom" (Azonosításelméleti vizsgálatok) De hát ugyan ki tudná eldönteni, hogy mi mondható versnek, prózának vagy esszének az Erdély Miklós irodalmi életművében? Vers, próza avagy esszé-e példának okáért a Baal-Sém Tov homloka a zsámolyon? Vagy a már idézett Dirac a mozipénztár előtt (alcíme: négy férfihangra). Vagy a Sejtések 1-11. A Metán? Az Anarchisták Párizsban? Az Ismétléselméleti tézisek? Az Azonosításelméleti vizsgálatok, A Véletlen története, s a legmeglepőbb, a Tézisek az 1980-as Marly-i konferenciához (mert ez is benne van az Idő-mőbiusz második kötetében). „Egy szakasz katonának ötven évvel ezelőtt megparancsolták, hogy masírozzon körbe a kaszárnyaudvaron. A szakasz katona azóta masíroz az
