Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgárd törekvések a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)
TUDOMÁNY értékszemlélet létrehozásáról, amelyben a művek a maguk teremtette új konvenciórendszeren belül értelmeződnek Ennek megfelelően e művek hatásai is máshol húzatnak meg, és a valóság esztétizálása is másként valósul meg bennük Cselényi László a sajátosan egyedi szövegépítésével a nyitottságot, a fokozatos gazdagodást, bővülést és a végtelenül összegző mű megalkotását valósítja meg nagy tudatossággal Mitikus világképe szemléletének költészetének egész valóságára kiterjed Mint kiapadhatatlan ihletforrása az ember, a szlovákiai kisebbségi lét, a közép-európai Duna-táj lehetséges életkörét átfogja és különböző értelmezéseket tesz lehetővé. A variálási lehetőségek alkotói módszerének köszönhetően a témán belül korlátlanok Az aleatorikus Duna-táji téridő-mítosz sokrétűsége, többértelműsége és extrovertállsága jelképes értékű, mert Cselényi László csak látszólag beszél önmagáról. „Cselényi közép-európai önmagunkról ír valójában — állapítja meg róla Petőcz András —, töredezettsége és szétesettsége a mi pusztulásunk, mondatainak sokfélesége a mi sokféleségünk, és a mindezeket magába ölelő Duna-motívum igazából minket köt össze, mindannyiunkat, akik valamiképpen ehhez a területhez kötődünk.”6 A szövegrészek, a versszakok és a motívumok újbóli, különböző formákban, más-más helyen történő megjelenése, akár a többszólamúság, nem egyetlen köteten belül, hanem több könyvön, az egész életművön át áramlik, és így monumentális látásmódot és komplex rendezőelvet feltételez, amely megfelelő alapot biztosít egy közép-európai modern nagy eposz megalkotásához. A Leviticus egyik szövegében Orbán Ottóval kapcsolatban Tőzsér Árpád a nép-nemzetieket „egysejtűeknek” és avantgárd-posztmoderneket „többsejtűeknek” titulálja. Ilyen alapon ún. „többsejtűnek” kell tekintenünk a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról és a Leviticus című köteteit — s nem elsősorban a biológiai tudományok által használt értelemben. Nagy Pál a nyitrai Tőzsér Árpád jubileumi évfordulóján rendezett konferencián 1995 őszén a modern költészeti-formai és vizuális elemeket vizsgálta a költő lírájában képszövegei és a Tépések kapcsán.7 Többek között azt is megállapította a kötet fedőlapjának képszövegéről, hogy az egy „piece majeure”, melynek olvasata különböző fázisokban valósul meg, s nem helyénvaló, hogy Tőzsér „outsiderének minősíti magát a Jalousionisták szövegének ajánlásában, mint ahogy azt sem hiszi el, hogy Tolnai Ottó „vidéki Orfeusz” lenne. Feltételezzük, hogy a kisebbségi érzés és önismeret problematikája sokrétű és összetett vonatkozásokat rejt. Nem lehetünk benne biztosak, hogy az alkotó önbizalmának (vagy pózának) függvénye és következménye művének színvonala és értéke. Az értelmezés nyitottsága másra is okot ad, mint ahogy arra Nagy Pál észrevételei szintén bizonyítékul szolgálnak. Számunkra nem a kívülállást, hanem az abból való szabadulást, a kisebbségi helyzetből való kiválás szándékát, akaratát jelenti, a belőle való menekülést (?) hangsúlyozza, és egyértelműen nem a jelen, hanem a múlt (aktualizált) eszméléseire utal. Tőzsér neoavantgárdnak is mondható törekvéseiben a szavak jelentése és a kreált forma (széttépett szövegek és képszövegek látványa) kapcsolódik össze és hoz létre egy új, furcsa jelentésű világot. Az egyik esetben a fakuló régi fényképen levő félig kész ház és az előtte álló emberek, a rajta levő kutya és a tárgyak egy szabadon mozgó asszociatív síkon kerülnek egymással, a
