Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - HAGYOMÁNY - Gál Éva: Kelet és Nyugat között (Neubauer Pál élete és munkássága (tanulmány))
HAGYOMÁNY aki megbocsát neki. Dosztojevszkij itt fejezi be a történetet. Raszkolnyikov megkönnyebbül bűne bevallásakor, a büntetést tisztítótűzként fogja föl. Tudja, hogy elmélete megbukott, nem lett volna szabad ölnie. Neubauer azonban folytatja a történetet. Az öreg Hanemann nem mér büntetést Stüsszerre, nincs tisztítótűz, nincs megnyugvás. Stüsszernek tovább kell haladnia útján. Maga mér ki büntetést saját maga számára. A berlini rendőrségre többször is beidézték már, mert kommunistákkal tartott fenn kapcsolatot, de soha semmit nem tudtak rábizonyítani. Stüsszer úgy dönt, hogy a kommunisták által tervezett puccsot elárulja. Úgy gondolja, ezzel tartozik a világnak vagy saját magának Hanemann pilóta meggyilkolásáért. Látszólag érthetetlen, miért árulja el barátait. Stüsszer tettének hátterét Marék Antal világítja meg: „...hiszen ő tulajdonképpen polgár volt és csak élete legnagyobb tévedése volt, hogy forradalmár akart lenni. (...) Júdás lesz, eladja barátait. Mentségére szolgáljon, hogy harminc ezüstpénzt nem kapott, erkölcsi fizettségért pedig önmaga nyugalmát és boldogságát vásárolta vissza. Barátai megértik, és megbocsájtanak neki.”7 Mintha lázálomból ébredne, újra dolgozni kezd Retberg építésznél. Az üzlet virágzik, sikereik vannak. A világ dolgairól Retberg tájékoztatja Stüsszert. „Retberg építész újra tálcán szolgálja fel a kor nagy hangzatosságait: Inflációveszély!... Forradalmi lehetőségek!... Stüsszer pedig szintén a régi embert játszotta, az önmagáért való Egyetlent, és eltolta magától a kort: — Mi közöm hozzá?”8 A gazdasági válság, a forradalmak, saját lelki válsága — mindezeken túl van. Úgy tűnik, végre az lehet, aki mindig akart lenni, alkotó művész, aki az örökkévalóságnak dolgozik. A regénynek itt vége lehetne. Azonban egy újabb fordulat következik be Stüsszer Mátyás életében. Egy újabb szerepet kell vállalnia. Negyvenedik születésnapját készül megünnepelni Leonával, amikor Lioszka jelenik meg egy kisfiúval, akit Leónak hívnak. Stüsszer az apa és férj szerepét játssza ezek után. Boldog, meghitt családi életet él. Olyan emberek veszik körül, akik ismerik életét, és szeretik. Házat épít Hellmont palotája mellett, ahol Lo él férjével, Leona állandó családi vendég és barát. Úgy tűnik, Hellmont jóslata valóra vált. „Aztán rosszabb sorod lesz, de rosszból jóba s végül kiegyensúlyozott nyugalomba jutsz. Csak arra kérlek, ne vágj föltétlenül a dolgok elébe.”? Az idillt Leó zavarja meg. Moszkvába szeretne utazni. Szülei teljesítik kívánságát. Stüsszer Moszkvában régi életét keresi, a forradalmi időket, az eszme megvalósulását. Visszatérnek régi kételyei. „...orvul tör rá ismét az Idő és elnyeléssel fenyegeti... Élőiről kezdődik minden, és ő még mindig nem lehet, akinek született: Stüsszer Mátyás? Ki kéri számon tőle életét, a múltat, a jelent és az eljövendőt és ki nevezi életét árulásnak?”10 A borús gondolatokat hirtelen valami túlvilági fény tünteti el. Stüsszer Mátyás megtalálja önmagát. Felteszi örök kérdését: „Mi közöm hozzá?” Vonatra ül vándorbottal a kezében, és ez a vonat a végállomásig viszi. Mindennel szakít. Eddigi megkettőzött életével számot vet. Stüsszer soha nem lehetett az, ami lenni akart — művész és polgár. Bár a kort eltolja magától, mégis vállalnia kell bizonyos szerepeket: a hazájáért küzdő katonáét, a forradalmárét, az apáét és
