Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - TUDOMÁNY - Földesi Margit: A szerb és a német kitelepítés szerepe a csehszlovák—magyar lakosságcserében (tanulmány)
A szerb és a német kitelepítés szerepe a csehszlovák—magyar lakosságcserében Britannia mellett — elsődlegesen a jóvátételi kötelezettségünk miatt — külön missziót tarthatott fenn a győztesnek minősített Csehszlovákia2 és Jugoszlávia is. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság mind bel-, mind külpolitikai kérdésekben „tanácsokat”, politikai direktívákat, utasításokat adhatott — és adott is! — a magyar kormánynak. Ez azt jelentette, hogy a SZEB akarata ellenére, még ha az ellentétes volt is a magyar érdekkel és szándékkal, kormányunk semmilyen lényeges döntést nem hozhatott ebben az időszakban. A németek kitelepítése is a potsdami3 döntés után nagyhatalmi kezdeményezésre indult meg. Itt törvényerőre emelték a kollektív felelősség elvét. Kimondták: „A szövetséges hadseregek megszállják egész Németországot és a német nép bűnhődik szörnyű bűneiért, amelyeket azoknak a vezetése alatt követett el, akiknek a sikerek idején nyíltan helyeselt és vakon engedelmeskedett.”4 A büntetés leghatékonyabb formáját pedig a „kitelepítés”-ben találták meg. Az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió megegyezett abban, hogy: „A három kormány minden vonatkozásban megvizsgálva a kérdést elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak, vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozóan intézkedéseket kell foganatosítani.”5 A németek kitelepítését a potsdami konferencia a csehszlovák és a lengyel kormányra, Magyarországon pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra bízta. Ami önmagában „természetes”, hiszen a besorolás szerint az újonnan létrehívott Csehszlovákia és — az 1939. szeptember 17-i szovjet—német határmegállapító egyezmény utójátékaként nyugatra tolt — Lengyelország a győztesek, míg Magyarország a vesztes oldalra került. Ez azt jelentette, hogy Magyarországon a németség ügyét nem egy szuverén kormány, hanem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság intézte. Potsdamban a vesztes országok közül a németek kitelepítésével kapcsolatban csak Magyarországot említették meg; sem Románia, sem Bulgária, sem Finnország neve nem szerepel a dokumentumokban, noha ezekben az országokban is voltak német nemzetiségűek. Ez talán az első kapcsolódási pontunk lehet a lakosságcseréhez, illetve a magyarok eltávolításához a Felvidékről, hiszen igen elterjedt az a nézet, hogy ezzel már a felvidéki magyarok helyét kívánták előkészíteni az anyaországokban. Fel kell tennünk azt a kérdést is, hisz főleg visszaelékezésekben6 élénk vita folyik arról, hogy a potsdami határozatok csupán lehetőséget adtak-e Magyarországon a németek kitelepítésére, de nem tették azt kötelezővé, avagy ez utasítást jelentett a kitelepítésre. Azok a levéltári források, amelyeket láttam, arról győztek meg, hogy a nagyhatalmak — s mindenekelőtt a Szovjetunió7 — határozottan kívánták a németek kitelepítését Magyarországról. Miklós Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke 1945. augusztus 9-én feljegyzéseiben a következőket írja: „Szviridov altábornagy a következőket hozta tudomásomra: A Marsall úr Moszkvából közölte, hogy 400-450 000 svábot
