Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - Simkó Tibor: A humorista halála (elbeszélés)
A humorista halála kis érzelgősség a szocializmus ügyét sem viszi zátonyra. „Általában kevés bennünk a merész kezdeményezőkészség” — állapította meg a humorista. — „Meg kell hódítanunk az eddig még meghódítatlan területeket. Ilyen például az operett. Hol van az megírva, hogy az operett nem fér bele a szocialista realizmus fogalmába?” A humorista másnap jókedvűen ébredt. Egész délelőtt az ágyban hevert, terveket forgatott a fejében, s várta a nagy témát. Rájött, hogy nem lehet szűkkeblű, nem skatulyázhatja be magát egyetlen műfajba. Az emberi lélek s az őt körülvevő valóság olyan sokrétű, hogy az alkotónak szabad teret kell hagyni: használja föl műveiben egyaránt az örömét meg a bánatát, s haragját meg a megbocsátó kedvét, a szeretetét meg a gyűlöletét. „Ezért a lírai daloktól kezdve a legbonyolultabb társadalmi regényekig és lélektani drámákig minden területen tevékenykedni fogok” — határozta el magát a humorista. Délben kivette a szemétvödörből a konzervet, megmelegítefte és megette. Aztán leült az ágy szélére, és áztatni kezdte a lábát. Tetszett neki a lába, tetszett neki az ágy széle, tetszett a lavór. Tetszett neki Anna, az elárusítónő. Tetszett neki az a két szó, amit tegnap hallott tőle. — Bilibül bab — mondta hangosan a humorista. Aztán valamivel gyorsabban, kötőjellel: — Bilibül-bab. Aztán kötőjel nélkül, hadarva: — Bilibülbab. „Bülbülszavú rózsák két mennyei bokra” — kereste a humorista a nagy témát Aranynál. Aztán eszébe jutott zsenge ifjúsága, amikor a többiek madártejet ettek meg tortát, ő meg a bilin ülve a babot kanalazta. Aztán eszébe jutott, hogy ez a babkonzerv fene rossz volt. Fölállt a lavórban, s odanyúlt az üres konzervdobozért az asztalra. Megnézte a doboz címkéjén a gyár nevét. Dunaőrs. „No ezt tudhattam volna” — ujjongott föl magában a humorista. — „De majd én megmutatom! Majd írok róluk! Mi az, hogy majd? Most, azonnal! Megvan a nagy téma, a várva várt!” Aztán eszébe jutott, hogy Betty apja is a gyárban dolgozik. „Nem, maró szatírát nem írhatok róluk. Pali bácsi, amilyen érzékeny természet, még belehalna. Úgyis gyönge a szíve.” De tanmesét talán írhatna erről a témáról. Igen, ez jó lesz: a mesét a gyermekrovat közli, a gyerekek majd fölolvassák az apjuknak, Pali bácsi meg okul belőle, és az üzemi nagygyűlésen javaslatot terjeszt elő a konzerv minőségének a megjavítására. A humorista közelebb hozta az éjjeliszekrényt a lavórhoz, és írni kezdett. A mese a rókáról szólt, amely tudva, hogy a farkas titokban az ő feleségét látogatja, bosszúból egy bolondgombával ízesített babkonzervet csempészett ve- télytársa vackába. Csakhogy az ordas nem szerette a babot, s a konzervet merő kedvességből — és egy újabb pásztoróra reményében — elvitte aján
