Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - Simkó Tibor: A humorista halála (elbeszélés)

A humorista halála

L hogy ha magyarul beszélt volna a szakácsnőhöz, talán kapott volna ebédet;

2 hogy az isten útjai kifürkészhetetlenek. Mert mit használna az embernek, ha mindennap jóllakna, s nem venné észre a közellátásban jelentkező disz- proporciókat;

3. hogy egy vérbeli humoristának a saját bőrén kell kitapasztalnia, mi az a sorbaállás;

4. hogy nem tud főzni;

5. hogy agglegény.

E tanulságokból aztán messzemenő következtetéseket vont le, miszerint:

— a tulajdon fajtáját a jövőben semmilyen körülmények közt nem tagadja meg. Végleg levetkőzi a burzsoá kozmopolitizmust, és új életet kezd. Új életének tartalma szocialista, formája pedig nemzeti kell legyen;

— műveivel nyomatékosan figyelmeztetni fog társadalmunk fonákságaira, írásait ezentúl majd kimondottan haladó szellem hatja át, amely mentes lesz minden dekadenciától, pozitivista szemlélettől, pragmatizmustól, érzelgősségtől, álromantikától, absztrakcionista és formalista törekvésektől. A jövőben ki- zárlag olyan műveket hoz létre, amelyek beleférnek a szocialista realizmus fogalmába: amelyek lényege a valóság hű ábrázolása, ízelítőjük az építőmunka romantikája, cselekményük rugója pedig a forradalmi pátosz;

— még ma beáll az utcán az első sorba, ami az útjába akad;

— megtanul főzni;

— megnősül.

A humorista kiment az étkezde elé, és szétnézett. Az élelmiszerüzlet ajtajában hosszú sor állott. A humorista odament, és beállt a sorba.

Háromnegyed óra múlva már ott állt a pultnál. Ez alatt az idő alatt végleg leszámolt magában a különféle tomista csökevényekkel, a pietizmussal, a jan- senizmusra való hajlammal és a fideizmussal. Elvetette Maritain érveit, meg- vítt Bergsonnal, s Benedetto Croce humorelméletéből is csak néhány gondolatot tett magáévá. Böhm Károly dialektikáját most egészen új megvilágításban látta. Kornis Gyula hőbörgéseitől pedig hányingert kapott.

— Prosím — mondta az elárusítónő, és kérdőn a humoristára nézett.

A humorista éppen Mauriackal viaskodott, Claudel horogütéstől sújtva ott feküdt mellette a padlón. „Proletár nemzetköziség és szocialista hazafiság” — gondolta a humorista, és rájött, hogy sertésmájkrémet enne.

— Prosím! — nézett rá az elárusítónő valamivel ingerültebben.

— Ten oni, disznó... azaz sertésmájkrémet kérek — dadogta a humorista —, tudja, azokból a kis magyar konzervekből.

— Az nincs — felelte részvétteljesen az elárusítónő.

— Akkor csikóstokányt...

— Az sincs.

— Akkor őzhúst vadasan — próbálkozott a humorista.

— Az nem is volt. — Az elárusítónő nyilván tréfának vette a dolgot.