Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Duba Gyula: A pártalapítás idétlenségei (regényrészlet)
A pártalapítás idétlenségei részletezze, kérem, hogyan teremtsünk tabula rasát, mint induljunk tiszta lappal a semmiből? — Zöld álom... álmodjunk zöldeket... — mondja vígan a kérdezett — jól hangzik, ezt szeretem... a semmi szót azonban nem szeretem, valami mindig van, a pillanat sosem múlik el anélkül, hogy ne lenne teljes...! — Derűsen ke- délyeskedett. — Felépíteni sem szeretek, különösen a társadalmat... házat, tornyot, vízierőművet fel lehet építeni, bár sokáig tart s unalmassá válik, azonban a társadalmat...! A múltban fel akartuk építeni, s láthatják, uraim, rosszul végződött... — Honnan tudja, hogy a múltban építkeztünk, ha nem emlékszik...? — Szelepcsényi héjaként csapott le a gyanús fickóra, hogy leleplezze. — Mit tudhat maga a múltról... báró?! — Indulat a hangjában, s káröröm. — Erről most nem beszélhetek... — A báró zárkózottan válaszol, de nem jön zavarba, folytatja, s most egyenesen Szelepesényire néz, meglepetten látom, hogy az nem sokáig bírja a tekintetét, szinte azonnal lesüti a szemét. — Nem is tudnék válaszolni kérdésére...! Önök számára szokatlan lehet, ami nekem már természetes. A múltam képe eltűnt előlem, csupán nagy általánosságokban él bennem. De azokat jelekként érzékelem. Agyam tiszta, s a lelkem békés. Fiatal barátom, a felelősségről! Kétlem, hogy komolyan találkozhatott már vele, mármint a felelősség erejével és súlyával! Ami a múltban velünk történt, mindenki megélte. Lemérhető valami módon, megállapítható egzakt eszközökkel, ki visel több s ki kevesebb felelősséget a történtekért? Megválaszolhatatlan kérdés. Minden válasz csak igazságtalan lehetne. Vagy mindenkire kötelező, tehát osztatlan a felelősség, vagy, ami egyszerűbb, nincs felelősség! A felelősség kérdésének a megoldása feltételez felelőst és felelősségre vonót. Két szemben álló táborra osztja az embereket. A dilemma alól csak a tabula rasa szabadíthat fel, egyedül úgy egyesíthetjük a népet — nemzetet, ha mindent tiszta lappal kezdünk. Ebben az elméletben a lét nélküli tudat feltételként is szerepelhet. Olyan tudat, amely önmagából táplálkozik. Az ön Musil úrja nézett rám, jó helyen tapogatott. Mindnyájan a szabadságot akarjuk! De hát mi a szabadság, uraim? A folyamatos jelen állapota, mely nem tartalmaz sem előítéleteket sem érdekeket. Uraim, én a jelenben élek, s békességben, haragosaim nincsenek, és én sem vagyok ellensége senkinek! — Uram isten... — Püspöki Béla csak hüledezett. — Milyen érdekes, de annyira bonyolult, hogy nem is értem...! — Szofista szószaporítás... de hiszen ez képtelenség...! Szelepcsényit komoly indulat fűtötte, szinte reszket mérgében, ám valamilyen okból tartózkodik, hogy szenvedélyes vitába bonyolódjon az idegennel. Úgy érezheti magát, mint akinek a kezéből váratlanul kiszabadul és elrepül a foglyul ejtett madár. — Egyetlen társadalom sem maradhat meg felelősségre vonás nélkül...! Az ablaktól figyelem őket, hátam mögött a háztetők mezeje, ha fehérek lennének, egymásra torlódott, óriási jégtáblák lehetnének. Magasan a Vár, nem beszéltem, mióta itt vagyunk, nem avatkozom a vitába, Barabást tanul
