Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Duba Gyula: A pártalapítás idétlenségei (regényrészlet)
Duba Gyula elégedetten mosolyog. Mindenesetre nyugodtan viselkedik. Barabás hellyel kínálja, s a báró egyik fotelbe fesztelenül közéjük ül. Az ablaknál maradok, nézem a történelmi háztetőket, a tagadhatatlan és felejthetetlen múlt tanúit. Várom, hogyan bizonyítja be Mittelhauser báró a múlt érvénytelenségét és régi idők számontartásának felesleges, sőt káros voltát. Ebben a pillanatban rettenetesen érdekel, mint szerez érvényt meggyőződésének, hogy egyedül a múlt nélküli ember jövője lehet felhőtlen! Várakozás közben, szokásom szerint elemzem a helyzetet, mégpedig két nézőpontból. Szokásomtól eltérően viszont nem két egymásnak ellentmondó, hanem egymást kiegészítő szemlélettel, ösztönösen kettős énem bonyolult egységének a jegyében. Barabás miattam áll szóba a báróval. Komolyan vesz, de nem annyira, hogy kiálljon mellettem vagy a segítségemre legyen. Amikor a zöld álmaimról beszéltem vele, csupán annyit mondott: éhes disznó makkal álmodik! Idegenekként néztük, de értettük egymást! Bizalmának és óvatosságának ellentmondása zavarral tölti el. Néha talán nem tudja, mit kezdjen velem! Szelepcsényi viszont kényelmetlenül érzi magát a társaságomban, legszívesebben szóba se állna velem. Igazságtalanul viselkedett, szükségszerűen érzi zavarát, legjobb megoldás számára, ha nem vagyok jelen, ahol ő tartózkodik. Püspöki Béla közönyös, barátságos viszonyunk ellenére mindig érezhette alárendeltségi viszonyát velem szemben. Bizonyára kisebb könyvtárra való vallásos könyvet olvasott, nem lát tisztán, egyénisége belefúlt a megemésztetlen bölcsességek tengerébe, béke poraira! A társaságban tehát inkább a katalizátor szerepét tölthetem be, semmint hogy meghatározó tényező lennék. S ennek haszna is van. Kíváncsiságom és figyelmem őszinte lehet, a beszélgetés témájára összpontosul, s nem a szereplőkre. Néhány pillanatig nem indul társalgás, s akkor Barabás olyat tesz, ami mindenkit meglep, és váratlanul nagyon bonyolulttá teszi a helyzetet. A könyvespolc fali szekrénykéjéből, magam is itt tartottam az italokat, konyakos üveget vesz elő, s maga tölt a pohárkákba. A bonyolultság abban van, hogy Szelepcsényi kedvéért nem konyakoztak, Püspöki pedig ilyen értelemben számításba sem jöhet Barabás előtt. De az én kedvemért sem vette elő a konyakot, talán inkább elképzelhető lenne, ha bizalmas kettesben lennénk. A konyakozás egyedüli oka Mittelhauser báró lehet, amiből viszont egyértelműen következik, hogy Barabás közönye, sőt látható idegenkedése mögött rejtőző kíváncsiság és komoly érdeklődés él a jövevény iránt. Okát lehetetlen megfejteni. Barabás néha valóban kiszámíthatatlan. Nyitott kérdés marad, legalább egyelőre: mit lát a tohonyában? — Csirió... — koccintgat kedélyesen, és szokásától eltérően egy hajtásra kiissza a martinit, ismét tölt a pohárkákba, és várakozóan a báróra néz. — A múltat tehát el kell felejteni, báró úr, és emlékezés helyett egy semmivel nem terhelt elmélet szellemében kell a jövő demokratikus társadalmát felépíteni. De hát, jó uram, manapság káosz van, zűrzavar a fejekben és a tettekben, az emberek zöldeket álmodnak — fürkészve ránézett s nem mosolygott —,
