Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: A paródia diadala (?) (Talamon Alfonz: Sámuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tudatunkat, bár tudjuk róluk, hogy soha nem válhatnak valóra, csupáncsak szórakoztatnak bennünket, örömöt keltenek vagy elszomorítanak. A bonyolult szöveg közelről sem kockázatmentes, unalmas (is) lehet. A nyelvi pompa és túláradó gazdagság megterheli a képzeletet, és próbára teszi az olvasó figyelmét. Állandó feszültségben tartja és elfárasztja befogadó képességét. Hasonló szöveg a Talamoné is, bizonyos monotóniától sem mentes. Mondjam, hogy elsősorban ínyenceknek való? Igazságtalan lennék. Mint minden igényes és komoly irodalom, szellemi kíváncsiságot és türelmet igényel. Megszolgáltatja a szellemi élvezetet, melyet nyújthat. Bele kell mélyednünk, hogy fokozatosan felfedezzük belső értékeit, és elmerüljünk nyelvi pompájában, megízleljük a stílus rejtett szépségeit és a nyelvezet bujkáló anekdotikus csemegéit. Talamon művét leginkább novellafüzérnek nevezhetnénk. Önállóan is helyt álló fejezetei anekdotikus csattanókban záródó, laza szerkezetté állnak össze, egységüket homogén anyaguk adja: Talamon sajátos nyelvezete. Kiváló anyag nyelvészeknek és az irodalmi nyelvi iskolák elméleti szakembereinek, hogy a művészeti szöveg és irodalmi nyelv valóságteremtő lehetőségeit tanulmányozzák. Számunkra azonban alkotásként fontos munka, művészi eredményként jelentős. S ezen belül is úgy tekintünk rá, mint a parodisztikus szemlélet és a travesztia műfajának kiteljesedésére. A modern és posztmodern próza ma egyre általánosabb parodisztikus jellege nyugtalanságra is adhat okot. Mintha az író figyelmének és valóságfeltáró szándékának nem kívánatos változásáról tanúskodna! Az általunk érintett parodisztikus alapozású prózában bizonyos másodlagosságot érzünk. Olyan közvetettséget, amelyből az írói valóságszemlélet gyengülésére, véleményünk szerint nem szükségszerű áttételességére is következtethetünk. Nézzük csak! Sámuel Borkopf történetei, mint már említettük, a századelőn játszódnak. De mi is történik bennük? Herr Vincenzo rettenetes mérkőzésben kiáll a cirkusz félelmetes szerecsen birkózója ellen, testsúlyával majdnem agyonnyomja, legyőzi, s a város hőse lesz, dicsősége oly szerencsétlen körülményen múlik el, hogy a könnyű légyottra igyekvő férfiú beszorul egy mosókonyha ablakában. Az atléta és polihisztor Schőn Attila kengyelfütói minőségben rohan Kuffner báró autója előtt, a veszélyes jármű érkezését jelezve, ám a sűrű ködben tájékozódásra képtelenül elgázol — Schőn, nem az autó — egy ökrösszekeret. Botrányba fullad a város első mozgófilm előadása, miután a vándor mozigépész sokszori, ismételt vetítéssel sem éri el, hogy a kívánatos hölgy főszereplő levesse szoknyáját, és feltárja pompás idomait. Zeppelin gróf léghajója általános és vegyes fogadtatás kíséretében át repül az égbolton, a város felett. A történetek központi helyszíne a mesélő reb Marmonstein Matesztől (Ólov hasolom) örökölt kocsmája, ahol is a díszes társaságot alkotó Stofek Tamás, Béla von Goffa, Schőn Attila, Herr Vincenzo és Pepik Zefstein, valamint Borkopf, a kocsmáros éjt nappallá téve kártyázik, sajátos ételkülönlegességeket fogyaszt, és kitartóan vedel sört, bort, pálinkát. A századelő tárgyi rekvizitumai és hangulata, műszaki kezdeményei
