Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - Duba Gyula: A pártalapítás idétlenségei (regényrészlet)

A pártalapítás időtlenségei és kötelesség az egyén jogában és a személyiség érdekeiben nyer értelmet és kifejezést! A kisebbség absztrakció, ám az egyén realitás! Püspöki Béla komo­ran ingatja a fejét, és újabb fennköltségről tesz tanúbizonyságot: árkok és sza­kadékok, hasadékok és vermek, hidak kellenének, amelyek összekötik a lelkeket! De milyen hidak, kérdem én, a kereszténység évezredes, nagy közös eszméi mellett milyen hidak állhatnak meg szilárdan a mai fékevesztett és szétzilálódott világban? Bizony, barátaim, beállt az eszmék szabad burjánzása és a sejtekként osztódó, világmegváltó gondolatokkal egyre bonyolódik az életünk! Hármukban, hősökben, dühösen fortyognak az eszmék. Maguk nem érzé­kelik, de a külső szemlélő látja, a vajúdó Közép-Európa gondolatdzsungele zúg és ideológiai mocsara rotyog bennük. S ők, sorstársak és demokraták, egyébként is kisebbségi úriemberek és felelős népképviselők visszafogottan méregetik egymást. Még nem azon töprengenek, megfojtsák-e a másikat való­ban, azonban már érzik, nehezen tartják vissza magukat, hogy egymás torká­nak ne ugorjanak! A kisebbségi tudat bimbója — évtizedeken át tartósították és mestersége­sen gátolták, hogy teljes pompájában kinyíljon és finom szirmokat hajtson — egyszerre szétfeszíti burkát és a demokrácia melegágyában, a tolerancia üvegtetői alatt fűtött térben színpompásan kivirágzik. S egyben nyilvánvaló­vá válik, hogy a kisebbségi tudatformálás további egészséges fejlődése leg­alább három pártot feltételez. De lehet, hogy négyet, ki tudhatná azt ma még.! Magam sem tudom, Kolos, miért viszem őt Barabáshoz. Egész úton ezen gondolkodom. Az egykori Magyar utcában a Mihály kapu felé tartunk, figye­lem, ahogy az utca hajlatait követve a messzeségben sejtelmesen megmozdul és elfordulni látszik a Vár. Kár, hogy nem jöttél velünk, de hát téged már csak a bor érdekel. Megragadott a mámor, miután előbb alaposan kikészített a báróval való beszélgetés, sodor a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. Bármi megtörténhet veled! Ilyenkor szoktál meghalni, majd feltámadni...! Mittelhau- seren nem látni, hogy ivott. Emlékezete sincs, az ital se hat rá, hogyan lehet­séges? Cammogva, gondolatokba merülve jár, nem beszél. Milyen gondolatai vannak annak, aki nem emlékezik...?! — Tabula rasa... — a Hordó előtt visszafordul s ennyit mond —, tabula ra­sa... nincs más, ez az egyetlen megoldás...! — Néhány lépéssel jár előttem, mintha vezetne, talán azt is tudja, hová megyünk? — A pillanat jegyében, jó­zan ésszel tiszta lappal kezdeni... Nem értem, mit akar ezzel mondani, de nem magyarázza meg a gondolat értelmét. Talán, sejteni vélem, arra utal, hogy aki nem emlékszik, annak az élete állandó tabula rasán! Úgy érünk az intézethez, hogy nem beszélgetünk. Magamban töprengek a tabula rasán és egyszerre értelmesnek és jelentősnek találom a gondolatot. Ha a jövőt a józan ész és teremtő logika értelmében formáljuk, nem engedhetjük közel magunkhoz az érzelmeket! Higgadtan, szenvedélyektől mentesen kell cselekednünk. A józan cselekvés legveszélye­

Next

/
Oldalképek
Tartalom