Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - NYELV ÉS ÉLET - Deme László: Anyanyelvűnk szolgálatában

NYELV ÉS ÉLET

után elnöki minőségben irányította tevékenységét; segítve közben a pedagógus-továbbképzést, a sajtó munkásainak nyelvi továbbnevelését és az anyanyelvi versenymozgalom folyamatos erősödését és erősödő folyamatosságát

Szervező és alkotó munkálkodásának első, kötetnyi eredménye a sajátjai mellett Kapás Ferenc, Mayer Imre, Mayer Judit, Morvay Gábor, Orbán Gábor és Zeman László írásaiból összeválogatott és megszerkesztett közös kiadvány, az 1976-ban megjelentetett „Hogy is mondjuk?” Az első írás benne, sorrendben, Jakab István 1955. évi cikke; s ezt időben csak egy előzi meg: Mayer Imréé 1954-ből. És talán nem a szerkesztői helyzettel való visszaélés, hanem a felhalmozódott választékban elfoglalt hely következménye, hogy a cikkecskék mintegy felének ő maga a szerzője is; s hogy a kerek képpé összeálló mozaikkockák sorát lezáró — 1973-ban készített, „Nyelvművelésünk helyzete, elvei és legfontosabb feladatai” című — 74 lapos magvas áttekintés is tőle származik.

Ezt a szerzőtársakkal együtt produkált szerkesztményt négy további követte: 1980-ban a „Nyelvünkről — nyelvünkért”, 1983-ban a „Nyelvünk és mi”, 1987-ben a „Nyelvi vétségek és kétségek”, majd — de reméljük: korántsem „végül” — 1995-ben az „Értsünk szót egymással!” E négy kötet már egyetlen szerzős: a rádióban és a nyomtatott sajtóban közzétett rövid írások tematikusán elrendezett gyűjteménye mindegyikük. A „Nyelvünk és mi” címen közrebocsátottál kiegészíti még „A csehszlovákiai magyar nyelvművelés legfontosabb kérdései” címen egy újabb, ezúttal 73 lapos vissza- és előretekintő tanulmány; ez az elméletibb jellegű műfaj azután a gyűjteményes kötetekből átment a Magyar Nyelvőrbe és az Irodalmi Szemlébe.

Aki mindezek alapján afféle „nyesegető kertészként” könyvelné el Jakab Istvánt, annak azt ajánlom: nézze meg magvas és testes filológiai tanulmányait az igekötő kialakulásáról, majd tudományos besorolásának történetéről a Nyelvtudományi Tanulmányok című sorozat kötetei közt; s azokat a grammatikai finomságokat feszegető szakírásokat, amelyek központi folyóirataink — elsősorban a Magyar Nyelvőr — hasábjain jelentek meg. És több oldaltól is közelíő fejtegetéseit a központi norma és a regionális használati formák viszonyáról. Mert mindezekben tetten érhető: a gyökerekig ásott, mielőtt a gallyacskák alakításához fogott volna.

De a mozgalmiság, a közéleti-közületi tevékenykedés sem valamiféle önmegvalósítási ambíció vagy magamutogatási kényszer folyománya nála, nem látványos siker keresése a nyugodt, elmélyedő munka helyett; hanem a társadalmi szükség felismeréséből fakadó meghajlás a történelmi kényszer előtt. Idézett programtanulmányainak tanúsága szerint elég korán tudatosította azt, ami a legjelentősebb helyzeti negatívum és ebből következően a legfontosabb pluszfeladat a nemzetiségi körülmények közt végzendő nyelvművelő munka — és munkásai — számára: hogy a nyelv használóinak nem csupán a nevelése, művelése, hanem a megtartása is gond, mégpedig olyan létkörülmények között,