Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - HAGYOMÁNY - Kováts Miklós: Márai Sándor diákévei (tanulmány)
HAGYOMÁNY Az ítélet ellen Stumpf ügyvédje a fogházbüntetés mellőzése miatt jelentett be fellebbezést. A per további kimenetele előttünk nem ismert, a következmények annál inkább. Ezzel kapcsolatban feltétlenül említést érdemel, hogy Márait már évekkel korábban is foglalkoztatta egy ilyen mű megírásának gondolata és pontosan felmérte ennek buktatóit: „.„hosszú ideje izgat a vállalkozás — írja Párizsi naplójában az Újság 1927. május 1-jei számában —, hogy a magam zsurnaliszta eszközeivel könyvet írjak a szülővárosomról, gyermekkoromról, első élményeimről, s e vállalkozás során megkeressem a hibákat, ahol gyermekkoromban az életem elromlott vagy eligazodott — ha egyáltalán történt ilyen hiba.. Ami a végleges, őszinte feldolgozástól mindig visszatartott, az valami nagyon naiv finnyásság, feszengés, kényelmetlenség, hogy gyermekkorom figurái ma is élő emberek, akik, ha ma keveset is tudok róluk, mondhatatlanul kedvesek nekem, s akik talán, olvasva könyvemet, nem szívesen vennék, hogy felismerhető portrét festettem róluk/21"1 A buktatókat azonban hét év elmúltával sem tudta elkerülni! Az „átdolgozásokat” négy fő részre oszthatjuk: az „instruktor”-ral, Stumpf Györggyel kapcsolatosakra, a családi vonatkozásúakra, a premontrei gimnáziummal kapcsolatos anyagra és a kisebb jelentőségűekre. A Stumpf Györggyel kapcsolatos 6 oldalnyi szöveg, a II. fejezet 8. része teljes egészében kimaradt. A regényben a rokonok, diáktársak, tanárok, a város ismert személyiségei többnyire nem szerepeltek saját nevükön, csupán esetenként keresztnevükön, így például Olivér (Eöttevényi Nagy Olivér), Endre bátyám (Gerlóczy Endre), Tihamér (Sipeki Balázs Tihamér). Az „instruktort” — ahogy azt az előzőekben idéztük —, Stumpf Györgyöt azonban az író nevén nevezte, sőt olyan kegyetlenül sértő, bántó módon írt róla, mint senki másról. A miértre nem tudjuk a választ, csupán sejtjük, hogy már magát az „instruktor” félfogadását is mélységes sértésként, megaláztatásként élte meg az író, s ezt az érzést az instruktor személyisége, jelleme még tovább fokozta. Kimaradtak a regényből a családra túlságosan dehonesztálónak érzett részletek. így például az I. fejezet 4. részének befejező, 2 oldalnyi anyaga; ebben „Endre bátyám” felesége megszökésének és a férj összeomlásának történetét már hiába keresnénk a későbbi kiadásokban; „...akkor tudtam meg először, hogy a férfiak és nők kapcsolata nem valami maradéktalanul derűs, kívánatos idill; csukló sírása a fülemben maradt, s ma is hallom néhanapján" — fejeződik be a kimaradt rész.(22) Teljes egészében kimaradt a IL fejezet 3. részének 7 oldalnyi szövege: „Életvidám és rendetlen nagyapám halála után a család krajcár nélkül maradt — így kezdődik a rész —. Anyám gyermek volt még. Két mostohanővére férjhez ment már, az egyik helybeli jómódú hivatalnokhoz, a másik Bécsbe egy festőművészhez. A helybeli nővér fogadta magához anyámat, ez a nő -nevelte*. Kegyetlen és szenvedélyes nő volt; a családban féltek tőle, mint a szoknyát öltött sátántól,
