Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - HAGYOMÁNY - Kováts Miklós: Márai Sándor diákévei (tanulmány)

HAGYOMÁNY

gyűlölték... Korbáccsal járt-kelt odahaza, mindenkit vert, anyámat, gyermekeit, néha férjét is... »Irma kissé ideges* — mondták róla a családban.”^23'

A 4. rész (az újabb kiadásokban 3.) végéről egy oldal kimaradt — mégpedig nagyon jellemző rész!(24)

A leglényegesebb változások a premontrei gimnázium tanáraival, elsősorban két kiemelkedő tanáregyéniségével kapcsolatosak. A tanárok nincsenek megnevezve, de a kassai olvasók többsége tudta, hogy kikről van szó.

A III. fejezet 1. részét az író teljesen átdolgozta. „Ez a kongregáció a Szent Szűz nevét viseli — olvashatjuk az eredeti szöbeget —, s hízásra hajlamos, halk beszédű, hátrafésült hajú, nagyon finom, nőies kezű, középkorú pap vezeti, akit a fiúk »fóká~nak csúfolnak... Miért, miért nem, harmadiktól neggyű- lölöm ezt a csendes, tekintélytartó, látszólag jóindulatú és apai szelídségű embert... Nincs bizonyítékom, senkivel nem beszélhetek erről, igazában okom sincs erre a gyűlöletre, de tudom, kétségbeesett csalódással érzem, hogy Fóka nem őszinte, Fóka valahogy megcsal bennünket, akik hiszünk benne, Fóka kegyessége, jósága és atyaisága komédia.'^25"1 S az új kiadásokban már nincs Fóka, „meggyűlölöm” helyett „kerülni kezdem” áll, s a végső keserű megállapítás teljes egészében kimaradt. A továbbiakban is szelídített a szöveg: „...átcsap indokolatlan, sötét izzású gyűlöletbe” helyett „...indokolatlan, sötét izzású ellenérzésbe”(26) áll. Dr. Kovács Lajos volt a Fóka, az akkor 30-as éveiben járó tudós professzor, aki aztán Gödöllőn fejezte be tanári pályáját.(27)

Még kegyetlenebb (s még inkább kikozmetikázottabb) a másik jellemzés a III. fejezet 9. (ilL 8.) részében „Zavartan válogatok tanáraim dús arcképcsarnokában — olvashatjuk ezt még az új kiadásokban is —. Volt egy közöttük, családom barátja, legkisebb gyermekkoromtól ismert és figyelt, ő hintette reám a keresztvizet, látott csecsemőnek, serdülő fiúnak, s később lázadó ifjúnak... húsz esztendőn át minden második este megjelent a családi körben.’^2® Csupán a 18 sornyi dicséret maradt az eredeti, 66 soros, keserű csalódást megfogalmazó szövegből: „Soha nem nyújtotta ki utánam a kezét, amikor bajban voltam — olvashatjuk az első kiadásban —...Életében egyszer lett volna alkalma kiállni érettem, ha másképp nem, hát 'keresztényi* hősiességgel — de akkor is ötölt-hatolt, megijedt, tanári, papi presztízsét féltette, sorsomra hagyott. Szomorú és csalódott emlékem maradt erről az emberről, gyermekkorom nagy barátjairól; soha nem kerestem fel később, kerültem társaságát,”^29"*

Ez a tanár dr. Stuhlmann Patrik, aki 1897-től volt tanára a kassai gimnáziumnak, 1924—1934 között a gödöllői gimnázium igazgatója, ezután a budapesti Norbertinum régense. Osztályfőnöke és magyartanára volt Mécs Lászlónak. Tudományos munkái közül itt hadd említsük egy kis malíciával az Újabb lélektani módszerek és törekvések és Az ifjúság lélektana címűeket.(30)

Érdekes és eléggé érthetetlen a IV. fejezet 4. részének harmadát érintő húzás. Ebben a részben a következőket olvashatjuk: „Valakit mégis odahaza hagytam: gyermekkorom egyik gyöngéd és rokonszenves alakját, a barátot, talán egyetlen barátomat, akire szert tettem életemben... s mindenesetre az