Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Alabán Ferenc: A valóságirodalom és a népi motívumok előfordulása a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)

ARCOK ÉS MŰVEK

ugyancsak szintézissel kísérletezik, és szövegeiben ismét megjelennek a mozgást hordozó elemek (az igék), s általuk a költő egész versvilága újra alakulásba lendül, és a szétszórt „metaforakombinatorika” (Zalabai Zsigmond) sajátsága után ismét összefüggő folyamatokat hoz létre. Elsősorban saját múltját újszerűen dokumentálva és erősítve, felhasználva kezdeti lírájának elemeit, eredeti és többszólamú elvek szerint. Zs. Nagy Lajos verseiben ez idő tájt a rím és a részben visszatért kötött forma, valamint a „dallamos verszenei alakban visszatérő mámor” (Koncsol László kifejezése) jelzi az egyfajta újbóli ismétlődést és felfrissülést, mely utóbbiban jelen vannak a költő első korszakának romantikus népi rekvizitumai, olykor heroikus környezetben, de a hősnek már nem a győzelmét, hanem alkohollal terhes világát, részben önpusztítását foglalják keretbe (Cudar elégia, 1981).

* * *

A szlovákiai magyar líra fejlődésvonala a hatvanas években két költői csoportosulással mennyiségileg is gazdagodik és minőségileg is átalakul. Az ún. „négyek” élményvilága a hatvanas évek elején nagyban rokon Tőzsérék nemzedékének élményvilágával. Gál Sándor kiteljesedő lírája a faluról való indulás hangulati és érzelmi hatóerejével kezdődik, a változások és az új élmények elkerülhetetlenségével, a várost is megszokó, a múltat nosztalgiával őrző egyetemesebb, általános emberibb és filozófiai igényű költészet irányába fordult. Bárczi István életérzését, a falu világából hozott őszinte érzéseit, sem a város, sem a katonáskodás élményei, a tágabb világ felfedezése nem homályosították el. Kár, hogy ez a líra már kezdeténél kifulladt és megrekedt.

Az Irodalmi Szemle 1966-os évfolyamában Vetés címmel új rovatot indított, melyben teret biztosított a fiatal alkotóknak. Ezekből a költőkből alakult ki az ún. „kilencek” generációja, melynek közös antológiája 1970-ben jelent meg Egyszemű éjszaka címmel. Ezek a fiatal költők hittek abban, hogy a költészetben nem idegen semmiféle kísérletezés, a szabályos formákat pedig nyűgnek érezték. Voltak, akik az összes jelentkező probléma forrásául az előző időszakra való reakcióként, túlzó módon, a vidékről, a faluról való indulást jelölték meg. Igaz, elődeik költészetében több esetben a direkt népieskedés is jelentkezett, mely kevésbé sikeres megformálásban sokszor felszínességbe és modorosságba torkollt. Ezek a fiatal költők úgy akarták beépíteni lírájukba a népköltészet elemeit, hogy az szerves részévé váljék újszerű elképzeléseiknek. Tóth László, Varga Imre verseiben lehetett felfedezni a népmesei és a népköltészeti formák felhasználását egy bizonyos elvont szférába elmozdulva az abszurd felé: „...hamuban sült ökleimmel / elindulok / a sivatagból / inni.”, „... madárban az ének / kutyákban a harag / virágban az illat / soroljam még / az életem?” Sorolhatnánk a példákat mi is. Az avantgárd jegyében fellépő költőcsoport tagjai közül Kulcsár Ferenc és Mikola Anikó lírája már a kezdetekben közel állt a hagyományos költői formákhoz, a valóság, a szerelmi érzés