Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Elek Tibor: Az Irodalmi Szemle a kilencvenes években
Negyvenéves az Irodalmi Szemle szemléletmódokat ténylegesen megjelenítő, az értékrendeket, poétikákat ütköztető, a csehszlovákiai magyar irodalom továbbfejlődését szolgáló igazi polémiákra nem került sor. Lehet, hogy sokaknak ez nem is állt érdekében, de talán a kezdeményező fiatalok sem voltak még kellően felkészültek rá. A kritika mellett számomra ez a grendeli Szemle hiányossága, hogy a világnézeti, irodalomszemléleti, értékrendbeli és természetesen generációs ellentétek felszínre hozásának és nyílt, termékeny ütköztetésének valódi témáit és formáit, a nagy csatazajjal járó viták ellenére nem találta meg. Kár, hogy Grendel fontos tanulmánya (Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén) csak évekkel később készült el, s még később került be a szlovákiai magyar irodalmi köztudatba (ISZ 1997/5.). S talán ennek is következménye, hogy ki- beszéletlen, tisztázatlan sérelmek maradtak a szerkesztők után, tovább mélyítve a szlovákiai magyar irodalmon belüli táborok nemzedékek párbeszéd-képtelenségét és állóháborúját. Nem vigasz, de esetleg érthetőbbé teszi a történteket, hogy az irodalom öntörvényűségének, az esztétikai, értékközpontú szemléletnek a képviselői, esetenként csak hirdetői, és az irodalomból a morális, eszmei értékeket, a valóságábrázolást és az esetleges társadalmi funkciót kitagadni nem akarók közötti szembenállás (mert szerintem legvégül itt is erről van szó) a magyarországi és a többi kisebbségi magyar irodalomban is évtizedek óta tisztázó kibeszélések nélkül áll fenn. Ebből a szempontból is figyelemre méltónak tartom, minden vitatható megállapítása ellenére a fenti kérdésekkel összefüggésben született írások közül Alabán Ferenc, Rákos Péter és Turczel Lajos nagyobbrészt már a tőzséri Szemlében megjelent szövegeit. Turczel Lajos a Fábry-kérdésben tárgyilagos értékelésre törekvő higgadtsága és bölcsessége még akkor is példaszerű, ha Hizsnyai szándékait és mondanivalóját helyenként félreérti. Grendelék az Irodalmi Szemlében torzóban maradt tevékenysége többek között azzal az eredménnyel járt mégis, hogy megszületett egy új folyóirat, a Kalligram. Igaza van Tóth Lászlónak, amikor azt írja a már említett évfordulós írásában, hogy a Kalligram az Irodalmi Szemlében jött létre. A Kalligram első száma például akár a Szemle következő száma is lehetett volna, igaz, hogy a továbbiakban már eltávolodott az Irodalmi Szemle szellemiségétől, amit zökkenőmentesen vitt viszont tovább a Szlovákiai Magyar írók Társasága viharos 1992. áprilisi közgyűlése után az új főszerkesztő, Tőzsér Árpád. Nem is tudom, hogyan várhatta bárki azt, hogy Tőzsér majd buzgón reparálgatja azt a bizonyos kakukkos órát, amiről az Ötödik nekifutás című főszerkesztői székfoglalójában ír (ISZ 1992/6.), s hogy az általa szerkesztett Szemle a nosztalgiázás, a hagyományosság, a hagyományőrzés védőbástyája lesz, amikor Grendel mellett, és már előtte is, éppen ő volt az, aki a legtöbbet tett a csehszlovákiai magyar irodalom szemléletének korszerűsítéséért, az újabb és újabb generációk elindításáért, majd integrálásáért, aki a leginkább tudott lépést tartani a legmodernebb irodalomelméleti iskolákkal, s aki a leginkább óhajtotta azok eljárásainak, eredményeinek adaptálását, aki már a nyolcvanas évek közepén a
