Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TUDOMÁNY - Zemán László: Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához (tanulmány)
TUDOMÁNY egy bizonyos szezónra fölfogadott, egy bizonyos fajta termény, gyümölcs fölött őrködő ember (krumpli-, dinnye-, szőlő-, kukorica stb. csősz). Ellenben a kerülő: állandóan alkalmazott, van bizonyos szakképzettsége és speciálisan az erdőt óvja, gondozza, figyeli, kerüli, járja. Helyesebb lenne tehát ez a cím: A kerülő felesége. ”(Lh. 58). (Ezenkívül a már említetteket és néhány valós vagy vélt sajtóhibát sorol feL A „picinyke tűre” (104.1.) mint „fűre” a bíráló félreértése, ez esetben tű levélről, fenyőtűről van szó; a „felbe-szerbe hagyja” (66.1.) rendhagyása (félbe) pedig hangzáskövetelmény, mint a címadás (lásd a továbbiakban). Mi ez ideig a műnek négy fordítását ismerjük. Schöpflint követően Mo- noszlóy Dezső lefordította a poéma teljes szövegét, s átvette a schöpflini címadást (A csősz felesége. Elbeszélő költemény. SVKL, Bratislava 1958, 224 1.). A harmadik kísérlet Hviezdoslav költészetének kétnyelvű válogatásában szerepel: Hviezdoslav Verse — Hviezdoslav Versek (Vydavateľstvo Európa, Európa Könyvkiadó, Budapest 1961), amely a mű részleteit hozza, új, Schöpflin átköltéséhez viszonyítva rövidebb változatban Kardos Pál fordításaként s megváltoztatott titulussal: Az erdőkerülő felesége (Szemelvények), i.h. 205— 297; a szemelvényeket a történésről szóló tudósítás köti össze. S végül itt van a negyedik fordítás: Pavol Országh Hviezdoslav. Az erdőőr felesége. Fordította Tőzsér Árpád, Cselényi László, Madách, Bratislava 1983, 117 1, amely a címben a jelentésbeli szabatosságot választja, s ez egyben poétikailag is kedvezőbbnek tűnik, mint a Kardos-féle. Felmerül tehát a kérdés: miért kötődött Schöpflin a „csősz” jelöléshez, ha a fordítás előszavában az „erdőkerülő”-t használja (11.1. és másutt; úgyszintén a Kassai Napiéban közzétett részlethez — Idill — írt cselekvésvázlatban (1924, 183. sz., aug. 10., 10). Válaszunk igen egyszerű. Schöpflin a cím megválasztásában költőként járt el, aki a jelentés szabatosságával szemben előnyben részesíti a hangzást. Az ellentétet, amelyet Valéry a poézis állandó habozásának nevez, hang és jelentés között, a hangalak javára oldotta meg (Valérynál lásd — 1957, I, 766, 1267 és másutt, idézi Jakobson is — I960, 367; kötetünkben — 1993, 208—9, 243). Nyilván tudatában volt bizonyos pontatlanságnak ezáltal, de a jelentéselhatárolás körülményességének nemkülönben,9 s mindettől függetlenül elsősorban a szó eufóniaszükségletének. A schöpflini címadás eszerint a mű líraiságát reflektálja. Amennyiben Schöpflin Géza fordítását „adekvát fordításként” szemléljük, ezt annak az alapján tesszük, hogy a mesterien konstruált jambikus verselés által és a magyar költészet fejlődésvonalához nyelvileg is igazodva, tehát a befogadó irodalom tekintetbevételével, a fordításban megőrzi, abba átmeneti a fennköltnek, fenségesnek Hviezdoslav művészetére jellemző kategóriáját (akár más eszközökkel is, mint amilyenek az eredeti sajátjai). Megjegyeztük, hogy Monoszlóy Dezső érdeme az eredetinek a teljes fordítása. Jambusi formái hibátlanok, szinte túlzottan folyamatosak (ezáltal a schöpflinihez mérve a fordítás egyhangúbb). A szókincsben esetleg követi is az első fordítást, kifejezetten például a „gyászszegély” szóval (čierny žiaľov
