Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Az esztétikum és a humánum jegyében. Ordódy Katalin jubileumára
Szeberényi Zoltán rók indulata. Cselekménye a békebeli Prágában indul, átíveli az első világháború éveit, a két világháború közötti időszakot, s a második világháború záró szakaszában tetőzik. Erre a regényre is az emlékező-elbeszélő előadásmód jellemző, akárcsak az előzőre. Jelentős szerepet kapnak benne önéletrajzi elemek, közvetlen megélt valóságmozzanatok, élmények és tapasztalatok. Két fiatalember, egy egyetemista és egy pincérből lett villamoskalauz, megszökik a nyilasok fogságából, s a fasiszták elől bujkálva felidézik életútjukat. Három nemzedék sorsa bontakozik ki elbeszéléseik nyomán, küzdelmek és elomlá- sok, fájdalmak és örömök, életutak, melyeken piros vonalként húzódik végig a harc az emberhez méltó életért. Az írói vállalkozás méretei impozánsak, kár, hogy a társadalmi-történelmi események zsúfoltsága, helyenkénti túlzó bősége gyengíti, szinte eltakarja a lélektani motivációt, ami viszont gyengíti a jellemábrázolás hitelét. A kor központilag irányított és szorgalmazott rögeszméje volt az írók-köl- tők üzemekbe, termelőszövetkezetekbe stb. küldése, hogy leendő hőseik életéről és körülményeikről konkrét ismereteket szerezhessenek. Ordódy Katalin a komáromi hajógyárban töltött hat hónapot, így született harmadik regénye, a Dunáról fúj a szél (1963). A szorgalmi feladatként születő mű visszaesést jelent az írónő fejlődésében. Érdeklődésétől, ismereteitől, írói adottságaitól eltérő téma és közeg csak felszínes műben realizálódhatott, a riport és a regény eszközeit vegyítő regény a számos érdekes helyszíni leírás és regényalak ellenére sikertelennek bizonyult. A kritika, ha óvatosan is, számos kifogással élt vele kapcsolatban. Nyilván ez a körülmény is hozzájárult, hogy az írónő csak több éves hallgatás után jelentkezik új regénnyel. Az idegen (1968) címen megjelenő mű fordulópontot jelent az írónő művészi pályáján. A korábban művelt társadalmi-történelmi ihletésű, gazdag cselekményű regényt a lélektani indítású, redukált cselekményű, az asszonyi sorsproblémákat boncolgató művek váltják fel. Az írónő rátalált a regényműfajon belül a számára leginkább gyümölcsöző témára, a kor viszonyai közt felvetődő nőkérdésre, az egyéni boldogság és a társadalmi konvenciók konfliktusaira, a női lélek és a korviszonyok konfrontációira. A regény egy házasság válságainak rajza, egy nem mindennapi női lélek háborgásai egy hozzá méltatlan házasság kötelékeiben. A főhős — Gigi — sorsa a hűség és hűtlenség problémáit veti fel kisvárosi, kispolgári társadalmi közegbe ágyazva. A regény nem mentes a sablonos megoldásoktól, kidolgozatlan részektől, de ebben bontakozik ki először hitelt érdemlően az írónőre később oly jellemző lélektani realizmus és a hibátlan motívumrendszer. A mű mintegy előkészítője A keskenyebb út (1971) című sikeres regényének, amely tovább szélesíti az itt kimunkált kereteket, gazdagítja a lélektani szituációk és állapotok kifejezésére alkalmas eszközöket. Egy jónak induló házasság növekvő belső feszültségei közepette a szlovákiai magyarság életének, a szlovák-magyar együttélés előítéletektől terhes kérdései merülnek fel. Az egyéni boldogság és érvényesülés keresésének és a közösségi elkötelezettség és érdek teljesítésének dilemmáját megszenve
