Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - TUDOMÁNY - Lanstyák István: Magyar nyelvtervezés a Kárpát-medencében a 21. században (2. rész)
LANSTYÁK ISTVÁN közönségszolgálatával. A nyelvi gyorsszolgálat rendeltetése az volna, hogy naprakészen nyújtson segítséget a kétnyelvű közösségekben naponta felmerülő nyelvi problémák megoldásához. Ennek gyakorlati kivitelezése a mai műszaki feltételek mellett már nem okozhat gondot, s a szükséges anyagi fedezet megteremtése sem lehetetlen feladat. A nyelvtervezési folyamatok eredményének (pl. az új kodifikációnak) közkinccsé tételében a nyelvi ismeretterjesztés egyéb formái is szerepet játszhatnak. Ezek közül kétségkívül a már említett iskolai (anya)nyelvi nevelés a legfontosabb. Az újságok, folyóiratok nyelvművelő rovatai, a rádió nyelvművelő ötpercei, a különféle anyanyelvi rendezvények keretében szervezett nyelvművelő előadások stb. is játszhatnak némi szerepet a kívánatos nyelvi formák terjesztésében, bár ezek — ahogy a gyakorlat mutatja — általában a nyelvművelésnek, nem pedig a nyelvtervezésnek a fórumai, s önmagukban nagyon alacsony hatékonyságúak (vö. Kontra 1994b). Fő feladatukat inkább az általánosabb nyelvi ismeretek terjesztésében, a korszerű nyelvszemlélet népszerűsítésében láthatjuk.12 18 A nyelvtervezés közvetlenül csupán nyelvünk standard változatának alakítását tarthatja feladatának (a standardba természetesen beleértve a szaknyelvi regiszterek standard rétegét is); a mindennapi informális nyelvhasználatra gyakorolt hatása csak közvetett lehet (Haugen 1972:163; Lanstyák 1993b:77-78, 97-98). 19 A létező nyelvhasználat bírálata alapvetően nem nyelvtervező, hanem nyelvművelő tevékenység, de még ilyenként is csak akkor indokolt, ha a nagyközönséget megcélzó nyilvános, formális nyelvhasználatról van szó, különösen, ha az "elkövető" professzionális beszélő (író, újságírók, bemondó, riporter, színész, nyelvtanár) vagy legalábbis olyan szakmában dolgozó értelmiségi, amelyben a nyelvi közlés alapvetően fontos szerepet játszik, pl. pedagógus, politikus, ill. vezető beosztású személy a legtöbb poszton (az ún. mintaadó beszélőkre 1. Sándor 1995:136; Tolcsvai Nagy 1995:69). Ezenkívül magától értődő, hogy az iskola is olyan színtér, ahol lehetőség van a beszélők (tanulók) nyelvhasználatának közvetlen befolyásolására. A beszélők mindennapi nyelvhasználatának nyilvános bírálatát még akkor is az emberi személyiségjogok megsértésének kell tekinteni, ha az nyelvművelő célzattal történik: „A nyilvánosságnak szóló beszéd, előadás közügy, azt bírálhatja és szabályozhatja a nyelvművelés — ha nem vaskalapos. A magán- beszélgetés azonban magánügy” (Kálmán 1988:504). így van ez még a professzionális, ill. a mintaadó beszélők esetében is, hiszen nekik éppúgy joguk van a magánéleti nyelvi komfortra, mint minden más beszélőnek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberek spontán nyelvhasználata gyermekkori beidegződéseken nyugszik, amelyeket pusztán bírálatokkal nem lehet megváltoztatni, annál könnyebb viszont gátlásokat és kisebbrendűségi