Irodalmi Szemle, 1998

1998/5-6-7 - Duba Gyula: Az Irodalmi Szemle a konszolidáció időszakában

AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE

tói, hogy valamilyen szűkebb esztétikai irányzatot szolgáljak, leszűkítő ízlésdiktatúrát folytassak. Úgy vélem, a Szemlét egykor jóhiszeműen és bizonyos értelemben ösztönösen szerkesztettem. Minden épkézláb kezdeményezésnek igyekeztem teret adni. Fiatal szerkesztőim jó néhány kezdeményezése érvényesült a lapban. Varga Imre az Első közlésem sorozatot és a nevezetes For- dítóversenyt kezdeményezte és szervezte, Zalabai Zsiga a Holmi című hírrovatot. Tóth László vitákat és ankétokat szervezett. Az eklekticizmus „bájáról” írtam vezércikket, annak színes varázsát, benső gazdagságát és változatosságát ecsetelve, s tudat alatt talán oly érzéssel is, hogy inkább szervetlennek tűnő sokszínűséget valósítsunk meg, mint fegyelmezett szürke egyformaságot, melyet tulajdonképpen a kor követelt. Mindezekről azért lényeges szólni, mert a már említett ösztönös, a lehetőségekhez és adottságokhoz igazodó szerkesztésmód mélyén olyan felismerés is működött, bár talán nem tudatosan, hogy mindenekelőtt fel kell szabadítani a kisebbségi alkotóerőket, és teret biztosítani számukra! Irodalmunk és kulturális létünk részére nem a felülről jövő ráhatás, iránymutatás és célkitűzés az elsődleges, hanem hogy az alkotás szabadnak és lehetségesnek mutatkozzon! S a főszerkesztő feladata nem a keménykezű vezetés és dirigálás, a szűkítő elviség és megkomponált munkaszervezés, hanem hogy a lehető legszabadabb teret biztosítsa a szellemi munkának és vállalja érte a felelősséget. A főszerkesztő tehát nem annyira ura és parancsnoka a szerkesztőségnek, mint inkább szolgája, garanciája, védnöke! Ezt az eszményt ma is igaznak vélem. Semmi sem lehet ma nemzeti kisebbségi kultúránknak fontosabb, amikor már-már állami támogatás híján kénytelen meglenni, minthogy minden módon igyekezzünk felszabadítani és védeni alkotóerőit, minél gazdagabb sokszínűségében érvényre juttatni mind az ösztönös, mind tudatos kezdeményezéseit és biztosítani életterét. Irodalmunkban sem az irányzatok ilyen vagy olyan előnyben részesítése a lényeg, hanem minden érdemes alkotói tett létének biztosítása és védelme. Sajnos, eléggé beigazolódott, hogy a kisebbségi művészetnek elsősorban nem ízlésbeli dilemmái vannak, hanem alapvetően létkérdésekkel küzd! Ez persze közelről sem menti fel az esztétikai-formai követelmények alól, csupán a kölcsönös türelmet és elfogultságmentes szemléletet, tehát végül is az egészséges pluralitás követelményét hangsúlyozza.

* * *

Az 1980-as (XXIII-ik) évfolyam 10. száma decemberben jelent meg, s olyan példány lett, amelyre nyugodt szívvel mondhattuk: „jó szám”. Még a borítója színe is optimista: fűzöld! Értékes anyag gyűlt össze benne. Jelentős szerzőink munkái. Mai olvasatában már-már irigyelhetjük a kort s az irodalom belső energiáit és életkedvét, töretlen hitét önmagában és meggyőződését az irodalmi alkotás és írói munka tekintetében. Szó van a számban Vörösmarty Mihály születésének 180. évfordulójáról (Balla Kálmán), A szellem szolgálatáról (Be-