Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett, Rácz Olivér (meg nem ért)jubileumára
Koszorú helyett nyékfigurát kreált a szerző ebben a regényalakban, az események központi hősévé formálta az író-elbeszélőt helyettesítő narrátor alteregójaként. „Hernádi Tivadar ... létszámfölötti volt, filozófiai doktor, műkedvelő tanító. De azért sokat adtam a véleményére: mi ketten elválaszthatatlanok voltunk, noha tulajdonképpen sohasem jártunk egy úton. Ahol Tivadar volt jelen, onnan én hiányoztam, s csak ritkán sikerült összehangolni álláspontjainkat. Mégis szerettem. Mindenki szerette, rendes gyerek volt, kicsit bolond.” Ez a poláris kettősség adja az alkalmat és lehetőséget a szerzőnek, hogy a véresen komoly közlendők és körülmények ellenére élhesse bohém hajlamait, kettős hangfekvésben szólhasson, kamatoztathassa pompás nyelvi humorát, groteszk és ironikus világlátását, hogy egykori valós és képzeletével feldúsí- tottan visszaálmodott énjét az ömlesztett életrajzi elemek, a közvetlenül megélt élmények személytelenítésére is felhasználhassa. „Hernádi Tivadar nem volt hős: álmodó gyerek volt, de az én egy, szürke alakommal szemben ő számtalan alakot tudott magára ölteni, és volt idő, mikor ezek a köd-alakok fogták fel a nekem és másoknak szánt csapásokat.” Ezt a talányos kettősséget a regény utolsó fejezetében oldja fel végérvényesen az író-főhős: „Ahol én vagyok, ott a helye Hernádi Tivadarnak is... Mi elválaszthatatlanok vagyunk, egy test, egy lélek... Én vagyok Hernádi Tivadar — mondta csendesen. — És ne kérdezze, hogy akkor ki a másik, mert az is én vagyok. Volt idő, mikor egyszerre két alakban éltem, de szerettem volna ezer alakban élni...” A regény sikeréhez hozzájárult a korszak epikájának szegényessége, sematizmusa. A Megtudtam, hogy élsz sem hibátlan mű. Zsúfoltsága, szerkezeti egyenetlenségei gyengítik művészi hatását. Különösen az utolsó harmad marasztalható el sematikus vonásai, formális megoldásai miatt. Hibái ellenére is azonban a hazai próza csúcsai közé tartozik. Amilyen élénk visszhang kísérte első regénye megjelenését, olyan hallgatás, kritikai közöny övezte második regényét, az Egyszerű ügy (1966) címűt. Ennek oka főként a regény túlírtságában, az erőszakolt aktualitásban, nyelvi telítettségében, archaikus formai-stilisztikai megoldásaiban kereshető. Kimagasló regény csaknem két évtized múltán került ki ismét Rácz alkotóműhelyéből. A nyolcvanas évek elejére alkotói gyakorlatában a közvetlen valóságélmény mellé felzárkózik az olvasmányélmény is mint ihletforrás. A megélt valóság élményei és tapasztalatai egy nem kevésbé hiteles valóság, az irodalom valósága élményeivel és tapasztalataival ötvöződnek. Ez a körülmény olyan tartalmi-formai változásokat indukál munkásságában, amelyek révén az egyéni élménykeret kimeríthetetlen közösségi emlékezetté gazdagodik, s az alkotói műhely jelentős innovációját vonja maga után. Ezen az alkotói bázison épülő művek első jelentős sikere a Rogozsán kocsma (1982) című regény. Ez a mű is az író által legjobban ismert korba kalauzolja olvasóit, de a korábbiaknál jóval többet merít a háború előtti évek történéseiből, kedvelt hősének, Álom Tivadarnak kamasz- és ifjúkorából. Felidézi annak környezetét,
