Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - Grendel Lajos: Tömegsír (regényrészlet)
Tömegsír víz, gondoltam. Láttam azonban, hogy Líviát romantikus érzések környékezik, s azt szeretné, ha engem is megkörnyékeznének. Megfigyeltem, hogy a nagyon okos, nagyon fegyelmezett, nagyon céltudatos nőkön is éppoly váratlan pillanatokban tör ki a romantika, mint a buta, fegyelmezetlen és sedre nőkön. Vajon mi váltja ki belőlük ezt az ellágyulást? Mindenesetre tudtam, hogy Lívia valami lélekrepesztően szép és romantikus vallomást vár tőlem a Balatonról. De én nem találtam rá megfelelő szavakat, s gúnyolódni sem akartam az érzésein, hiszen ő jót akart nekem, azért hozott ide, hogy elfeledkezzem Dece- bálról. Nem bántam volna, ha szakad az eső, akkor megspóroltuk volna ezt a sétát. így most itt álltam a rengeteg víztükör előtt, és mindenképpen mondanom kellett valamit, ami őszinte és mégsem dagályos. — Egry József — mondtam végül. — Mi? — kérdezte Lívia romantikahagyott hangon. — Egy festő — mondtam. — Ő festette le ilyennek a Balatont. — Ja — mondta Lívia. — Akkor menjünk vissza. A zöldségben bővelkedő hideg vacsorát követően az „ellenség bekerít, majd hátulról támad és ádáz küzdelemben győz” figurát játszottuk. Reggelre belázasodtam. Ritkán betegszem meg, de ez most éppen jókor jött. Gyötört a félelem, hogy esetleg újra meg kell néznem a Balatont, s akkor mit találok ki Egry József helyett? A torokfájás és a láz, melynek megmenekülésemet köszönhettem, az ágyhoz kötött, de egyben ki is szolgáltatott Lívia gondos ápolásának. Fejem fölött egy nagyon vastag keresztgerenda nyújtózott. Elképzeltem, hogy leszakad. S ha leszakad, éppen a fejemre esik. Mondjuk, ha földrengés van. Márpedig — az van errefelé. Igaz, nem gyakran, és nem is erős. De mi van, ha a gerenda kilazult már? Akkor egy kis lökés is elég. Megfordultam az ágyban, ha a lábamra zuhan, gondoltam, azt még túlélem. Sajnos, patika nem volt a faluban, de Lívia hozott rengeteg citromot és narancsot. Amikor nyeltem, minden fájdalmam ellenére gyönyörűnek találtam a kifejezést, hogy lobot vetett a mandulám. — Mandulalob — mondtam Líviának. — Nem tudok betelni a szó szépségével. Ki fogsz nevetni, de nekem tetszenek az olyan orvosi szakkifejezések, mint gümőkór, emlő- vagy éppen dülmirigyrák. Ezek nélkül a betegségek nélkül sosem használnánk ezeket a szép szavakat. Az olyanokat, például, mint a pikkelysömör. Farkasvakság — mondtam még. — Meg farkastorok. Meg bőrfarkas. Mért mindig farkas? Mért nem medve? Azt nem mondhatom, hogy szeretném megcsókolni az emlődet. Azt hiszem, akkor nem is engednéd. Ott-tartózkodásunk utolsó napján nagy lakomát csaptunk a helyi másod- osztályú étteremben. Jó hangulatomat azonban hamar elrontotta a pincér. Egyszer megállt a küszöbön és fölhúzta a derekáról le-lecsúszó lötyögő nadrágját. És hát minket bámult. Vehetne nadrágszíjat, gondoltam. Elég idegesítő lehet minden öt percben a nadrágját ráncig;'1->i. az ilyesmitől, észre sem veszi, kedélytelenné válik, sőt egy idő után kedélybeteg, melankolikus és szórako
