Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - Grendel Lajos: Tömegsír (regényrészlet)
GRENDEL LAJOS zott lesz, és közben fogalma sincs, miért. Ha lenne nadrágszíja s jó feszesre húzná, megelőzhetné, hogy csak úgy elhatalmasodjék rajta a kedélybetegség. Arra gondoltam, ha megfognám Lívia kezét, bizonyára észrevenné valaki. S mindjárt azt gondolná rólam, na te vén szatír! Te akarsz valamit ettől a fiatal nőtől! S milyen igaza volna! Mert ma még csak a kezét fogom meg, de holnap talán már mást. Aztán egyszer csak levetkőzünk, s olyasmit teszünk, amit elég gyakran tenni akarunk, s ezt ahelyett tesszük, amit tenni kellene, kivált ha a szellem emberének képzeljük magunkat. Az ember nekivetkőzik, s ha nem elég elővigyázatos, maga is hozzájárul az utókor megsokszorozásához. Aztán húsz év múlva megint elvetődik a Balaton partjára, fogja valakinek a kezét, s ettől a rosszullét környékezi. Nemsokára újra felhívott a t.-i polgármester, s megint el kellett utaznom T- be. Most egyedül találtam hivatalában a polgármestert, s ő minden kertelés nélkül közölte velem, hogy a birtokomon további csontvázakra bukkantak, Decebal csupán az előőrs volt. A dolog nagyon megrázta őt, panaszkodott, már napok óta le sem hunyja a szemét. A faluban mindenki erről beszél, sőt néhányan máris azt gontolgatják, hogy elköltöznek. A plébános tekintélye is nagyot nőtt az utóbbi időben, mindenki tőle és nem a hatóságoktól várja, hogy fényt derítsen a rejtélyre. A helyzet kritikus, mondta. Nekem meg úgy rémlett közben, hogy a polgármesternek nincs is feje, csupán egy púp nőtt a nyakán. Ez a púp beszélt hozzám, és a szavai szétpukkantak a levegőben. — Oda szeretnék menni — mondtam. — Azt nem lehet — felelte szigorúan a polgármester. — Lezártuk a környéket. A kapitány intézkedett, hogy senki se közelíthesse meg. Ekkor arra emlékeztettem a polgármestert, hogy az a terület mégiscsak az én birtokom. A polgármester nyakán a púp tűnődni látszott egy darabig, mígnem szétnyílt rajta a rés, ahonnan a hangok jöttek ki. — Jó — hallatszott a résből. — Jogilag ez rendben lehet. Ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen, s kikötötte, hogy a gödörbe nem nézhetek bele. Ha mégis kíváncsi lennék a csontokra, elvisz a rendőrkapitányhoz. Hely hiányában ugyanis a fogda egyik cellájában tárolják a csontokat, s a falu orvosa felügyeli, hogy össze ne keveredjenek vagy el ne vesszen valamelyik. Megnyugtattam a polgármestert, hogy nem vagyok kíváncsi a csontokra. Anélkül is el tudom képzelni, milyen egy koponya- vagy medencecsont, a nőké bizonyára szélesebb, a férfiaké keskenyebb. Az egyik lábszárcsont hosszabb, a másik rövidebb. Nagyjából azonban mind egyforma. A helyszínen három munkás ücsörgött a gödör szélén, és ebédelt. Egész nap hideg koszton tartották őket, mert reggeltől estig ástak, csak vacsorára fogyasztottak otthon meleg ételt. A polgármester szívélyesen lekezelt velük, s megkérdezte, mi újság. A munkások a vállukat vonogatták, az egyiknek gipszcsizmában volt a bokája. — Jó, hogy nem esik — mondta a polgármester. — Nagy lenne a sár.
