Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - TÁLLÓZÓ - Borbándi Gyula: Peremmagyar. Az emigráns Peéry Rezső halálának huszadik évfordulóján

TALLÓZÓ vasószerkesztőjeként dolgozott. Már ezt megelőzően is publikált tanul­mányokat, cikkeket, bírálatokat. Pozsonyi évei alatt különösen Babitsról és Móriczról szóló tanulmányai, Čapek-fordítása és Peremmagyarok az idő sod­rában című könyvecskéje keltett megérdemelt feltűnést, és alapozta meg írói rangját. A háborús éveket szülővárosában vészelte át. 1946 márciusában Budapestre költözött, folyóiratokban és hetilapokban publikált. 1948 őszén ismét tanár lett. Először Mosonmagyaróvárott tanított, majd Sopronba helyezték át, a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatójává ne­vezték ki. E minőségében érte az 1956. októberi magyar forradalom és sza­badságharc kitörése. Mint a forradalmi események résztvevője tíz napig megválasztott polgármester-helyettesként működött. A forradalom után me­nekülnie kellett. „Ebből a gyönyörű kis városkából indultam neki ama nagy kőfalnak — írta egy rövid életrajzi vázlatában —, amely minden emigráció kezdete.” Magyarországról való távozása után először Bécsben állt meg átme­neti nevelői és tolmácstevékenységet folytatva, majd Stuttgartba ment, ahol felesége már korábban tanári állást vállalt. Stuttgart egy déli városrészében, Degenlochban, a Raff strassén laktak, ahonnan a hatvanas években a Schüttle strasséra, egy harmadik emeleti lakásba költöztek. Baden-Württemberg tartomány fővárosában magyar írónak és tanárnak nem volt könnyű elhelyezkednie. Tanárként, de még kevésbé íróemberként aligha találhatott állást. Megpróbálkozhatott volna azzal, hogy valamely ma­gyar rádióadáshoz kerüljön, ahhoz azonban el kellett volna hagynia Stuttgar­tot, amelyhez felesége biztos állása kötötte. A magyar rádiók sorsa bizonytalannak látszott. Párizs és München messze volt. Köln sem közelebb, de az ottani két magyar rádióadás csak 1962-ben, illetve 1963-ban indult meg. Maradt tehát a jövő szempontjából biztosnak és tartósnak tetsző stuttgarti eg­zisztencia. A tanári diploma birtokában a könyvtárosi pálya Ígérkezett a leg­kecsegtetőbbnek. A tanulási idő sem volt hosszú. Elvégezte — mint később írta — „egy rövidített menetben” a stuttgarti könytárosi szakfőiskolát, és annak oklevelével gyorsan álláshoz is jutott. A Degerlochtól délre mintegy negyven kilométerre fekvő Reutlingen város Pe­dagógiai Főiskoláján újonnan létesített könyvtár alapító könyvtárosa lett. A württembergi iskolaügyi minisztérium alkalmazottja, tehát állami tisztviselő volt. Naponta oda-vissza négy órát utazott, nyolc és fél órát dolgozott. Reggel hét órakor indult el munkahelyére, és este hét óra ötven perckor érkezett ha­za. Többször panaszolta, hogy ez milyen megerőltető, és mennyire fáradt a könyvtár megszervezésének, berendezésének és működtetésének munkájától. „Ez az én lassú öngyilkosságom” — írta egy levelében. Ennél jobban fájdította a szívét a magányossága. Feleségén és fián kívül nem volt magyar társasága. Nem volt kivel megosztania élményeit, tapasz­talatait és felismeréseit. Magyarokat kezdetben csak eléggé ritkán látott, és ez a társtalanság elszomorította. Egy 1969-ben írott levelében utóiratként meg­említette: „Rémes magányban élek, általában igen gyarló színvonalú emberek

Next

/
Oldalképek
Tartalom