Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Ágh István: Árokból jön a törpe (elbeszélés)
Árokból jön a törpe az udvaron szemben, ahol a szüleivel lakott, ameddig éltek, míg a nagyobbik- ban Feri öccséék, csak már Feri nélkül, mert ő is meghalt. Azután templomba sem járt, nem akart egyedül ülni az urak padjában elöl, ha nem szeretett, akkor meg hátul állhatott volna a tömkelegben. Az még nem olyan nagy baj, ha nem lát semmit, de hát levegőt sem kapott ott alul, csak mindenféle mosdat- lanság szagait szippanthatta, és a kolbász fokhagymájának nehéz keveredése is oda le, az orra elé ülepedett. Addig jó volt, míg az első padban ülhetett, ahová Feri gyászmiséje után be sem tette a lábát. Nem jött haza a szőlőből a nagy Árpás, ott találták meg a pincében a mestergerendán fölakasztva. Kiment a hegyre, mikor elvették mindenüket, talán az volt a baj, hogy aztán csak gyalog járhatott volna, nem hagyták büszkének lenni a komonisták, ahogy egyenesen ült a bakon, bal kézzel tartja a gyeplőt, a hosszú nádnyelű ostorral pattintgat a két nóniusz kanca fölött, mert azok szépek parádéra meg erősek a földre is. Hogy a csizmája ezután mindig sáros legyen? Olyan nincs! Inkább a halál. Fölakasztotta magát, és mindenki azt mondta, gutaütést kapott bánatában. Rendesen eltemették, ha már a pap sem kifogásolt semmit egy ilyen öngyilkosságban. Nem gyászolta a kolhoz sem, azoknak mindegy, ha egy ilyen erős ember kiesik a munkából, ott van helyette a traktor. De azért mégse valami haladásra vall ilyen reakciósán kiállni a csatasorból. A kis Árpás meg nem is reakciós, az csak alkalmatlan. Jobb ezt az esetet elfelejteni magunk közt mondva. A kis Árpásra csak aztán szakadt rá a gond, közben azért eltelt néhány hónap, az élete virágkora. Nem nyomasztotta többet az öccsének, a lovaknak, főleg az ökröknek a hatalmas árnyéka, Pannus- hoz pedig nem kellett közel mennie. Nem állt mellette senki, mikor a sámliról belenézett a tükörbe hajadonfőtt, a kalapja nélkül. Ő lett a családban a férfi, a családfő, mert Pannus mégiscsak asszony, a kis Ferkó pedig iskolás. Pannus- nak sem volt mindegy, hogy ő a kis Árpás sógornője, még akkor sem, ha nem adta jelét, hogy férfi lenne ez az apróság, akit csak a bába meg az anyja látott meztelenül, pedig a rossz gyerekek lesték volna a fütyölőjét, de hát ő olyan helyekre nem ment, mint a kocsma vagy a lakodalom, nem leshették meg vécézéskor. De mégis, azért nem kerülhette el a lakodalmat, mikor a nagy Árpásék összekerültek, senki sem látta, hogy hátrament volna, pedig azért ihatott annyit, hogy ne tudja visszatartani. Biztos a gyerekek a tátogatás- sal voltak elfoglalva, kapnak-e tortát vagy inkább novabort, a násznép meg avval, hogy minél több jusson a jóból. Belenézett a tükörbe, és meglátta, ha még nem is őszül a kese kis haja, azért már ritkul, olyan drótszerű, mint a fagyott gyöp ősszel, hiába mosta esőiével, már nem maradt olyan selymes, ha elfeküdte, ha vizes kézzel simogatta, összevissza meredezett torzonborzformán, mintha drót volna minden szála. Még nem is volt fiatal, de már megöregedett, megráncosodott az a kis arca, alig volt nagyobb az öklömnél, mint a legkisebb kugligolyó, csak az sima és ragyog is. Ez meg milyen! A homloka keresztbe, a pofazacskója csupa ránc körbe-körbe, és tokát eresztett, kis pocakot, és azt se mondják, hogy kis Árpás
