Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Ágh István: Árokból jön a törpe (elbeszélés)
Ágh István bácsi, nagybácsinak meg Jóska. Alig múlt néhány nap abbeli boldogságában, miszerint már ő lett a férfi a háznál, még akkor is, ha Pannus a szoknyája alá dughatta volna, pedig akkortól lábujjhegyen járt, nyakig beleesett a család- fenntartás kötelességébe. De hogyan tartsa el a családot legalább félig-med- dig? Az már segít, ha kevesebbet eszik, kevesebb szappant fogyaszt a mosáskor, de hát a haszna is annyival csekélyebb, itthon még valaki, de a kolhozban hogy veszik hasznát, nem tud traktort vezetni, agyonnyomnák a tehenek, ekkora embert az idegen állat nem is vesz észre a családi ökrökkel ellentétben. Talán a disznóknál meg a baromfiaknál akadna dolga, de ott is emberek vannak. Most már itthon csak kenyérpusztító, semmirekellő, nem hoz hasznot még magának sem, pedig a háza is tatarozásra szorul. Most még szeretik a gyerekek, azt mondogatják, abban lenne jó lakni, mert olyan, mint a meséskönyvben, piciri kémény füstölög rajta télen, mert azért fűteni is kell. Akkor kezdődött a baj, mikor a kis Árpás azt mondta, fuvaros leszek, Pannus! A magam ura, úgysincs fuvaros senki, mert nincsenek lovak, nem is tud om, a cigányok hogy tudnak kereskedni. Te meg a fuvaros! Mi nem jár az eszedben! Aztán ha a lovaid megbolondulnak, meg sem tudod vetni a lábad a saroglyában, nem ér odáig. Én ne tudnám?, válaszolta. Majd muraközi hideg vérű lovakat vesznek a cigányoktól, de ő nem lesz ott, mert becsapják, Pannus menjen el Nyárádra a boltos Jenővel, az még a kupeceket is becsapja. Csak pénze nem volt a kis Árpásnak, vagy ami volt, az is a sógorasszony kezelésében. Itt úgyis az enyém mindennek a fele, amit Ferinknek kölcsönadtam volna, ha az életét nem hamarkodja el. Ami az enyém, afölött én rendelkezem! A beszédét meg lehetett érteni, de a hangja nem volt mindennapi, olyan vékony, mint egy madáré, nem a fülemülék fajtájából, inkább rekedt, mint a verébnek, és erőszakos, akár a szarka, amit komolyan kell venni, mert legalább vendéget jelez, de a kis Árpás hiába erőlködött, hogy valami súlya legyen a mondásának, kiröhögték a háta mögött, mert úgy hangzott, mint egy pléhjáték a rugójától. Kár volt szegénynek fuvarozásra adni a fejét, mert hát ilyen fuvaros nem volt és nem is lesz. Csak ő, a kis Árpás egyszer, mert minden lovat kipusztítottak, és ki hordta volna haza az állomásról a szenet, a hegyről a bort, meg ha valaki malacot vásárolt, hízót, takarmányt, és ha a harmadik, az isten tudja, hányadik faluban kapott ezt-azt, ki hozta volna haza, ki vitte volna el olyan rossebes messzire? Senki, ha ez a kis Árpás nincsen, ha nem jut eszébe, most lehet nélkülözhetetlen az életben, éppen ő, aki senki, aki itthon jól érezhette volna magát, de hát az idegeneknek nem volt elég idejük megszokni, nekik törpe volt egyszerűen, aki minálunk kis Árpás. Játékszernek nézték, szórakoztak vele, nyakon csípték, fölrakták a vállukra, be a kocsmába, fölrakták az asztalra a poharak közé. Ez lett abból, hogy elmerészkedett. Pannusnak pedig mindinkább terhére lett a szégyen avval a kis testével, a harmincöt kilójával, ahogy tartotta az ostort, ami legalább két méter, mint Feri, mintha az ostora lenne ő, csak pántlikás, tele nemzeti szalaggal, mintha éppen a rekrutákat vit
