Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - N. Tóth Anikó: Az író, az asztalos és a mimózák
KÖNYVRŐL KÖNYVRE merősein. Előbb Irmai József katonaszökevény mostohafiát, Modrovich Bélát segíti át a háttérből (lakásából) hamis útlevéllel Magyarországra, utóbb pedig egy „jugoszláv” étteremhajót ment át a nemzetközi ellenőrök szigorán Budapestre. A második esetben már jelen is van a határátlépésnél, tehát aktívabb szereplővé válik, de aztán kiszáll a hajóból, hogy visszatérhessen történeteihez. M. Holló Jánost és Irmai Józsefet az első és az utolsó elbeszélés kívülről láttatja, így a két írás mintegy keresztbe foglalja a kötet több darabját. Keretbe foglalja, de nem zárja le. Az „egybecsúszás” jele az utolsó bekezdés, melyben egy címmel egy megírandó elbeszélésre utal, amely viszont már előzőleg megvalósult írásként szerepelt (10. elbeszélés). A keretelbeszélések ideje egyfajta jelen idő: a megírás és az elbeszélt események egyidejűségéről tanúskodik M. Holló Jánosnak mint írónak szerepeltetésével (olvasóként a történelmi és politikai események ismeretében persze közelmúltnak tekinthetjük, időjelölő kapaszkodónak). A köztes elbeszélések a kerethez képest retrospek- tívek. A külső nézőpontból felületesen megismert Irmai József asztalosmester egyes szám első személyű narrátorrá válik, aki életének jelentős eseményeit meséli el M. Holló Jánosnak (erre történik utalás a Hatodik ujj és a Halk szavú, tisztességes lányok című elbeszélésben a „nem meséltem még magának” mondatdarabbal). Vagyis felidézi a történeteket magának, hogy újraélje őket, egyidejűleg (!) pedig témát szolgáltat az írónak. M. Holló Jánosról kiderül, hogy meglehetősen kényelmes természetű, ezért kapóra jön minden történet, és gyakran látszólag esetlegesen építi be szövegeibe a hallott vagy megélt eseményeket. (Ez az eljárás jellemző az Izsakhár című regényre is!) Itt az újabb „egybecsúszás”: ki az elbeszélő? Irmai József asztalosmester, aki saját életdarabjait meséli el, vagy M. Holló János, aki lejegyzi (és esetlegesen átalakítja) a történeteket? Vagy kölcsönösen feltételezik egymást? Hiszen a történeteket Irmai szállítja, de M. Holló nélkül nem válnának „irodalommá”, holott ez Irmainak fontos, mint ahogy az utolsó elbeszélésből kitűnik: — írni fog erről a hajóútról? — kérdezte Irmai József. — Most éppen egy novellát írok. Egy békebeli történetet, melyet maga mesélt nekem valamikor. — Mi a címe a novellának? M. Holló János a kis vontatóhajó román zászlaját, a hajóétterem jugoszláv zászlaját és egy, a folyón lefelé úszó fehér hajó magyar zászlaját nézte, és arra gondolt, hogy a szép arcú asszony talán mégsem szeretett vissza a férjébe, talán majd eljár ismét hozzá időnként. — Mi a címe? Kérdezte ismét Irmai József. — „Nemzeti színek” — mondta M. Holló János, és mivel alapjában véve szavatartó ember volt, elhatározta, hogy egyszer tényleg megír egy novellát ezzel a címmel. Hogy miért fontos Irmainak az „irodalommá válás”? Talán mert tiszteli az alkotó embereket. Voltaképpen őt magát is alkotásvágy mozgatja, ezért is akar kilépni a bútorgyárból, amikor már unja az egyhangú éjjeliszekrény
