Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Az utolsó álom a közép-európai föderációról
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Borsody István az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillag oldalain. Lényegében elismerően. Erre a tanulmányra figyelt fel a Tiso-állam budapesti követe, Ján Spišiak, és az ő jelentése nyomán a hivatalosan „hazaárulónak” számító Hodža könyvével két cikk is foglalkozik Pozsonyban. Az első reagálás ellenséges, de a második írásban, amely néhány nappal a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése előtt, 1944. augusztus 20-án jelent meg az akkor hivatalos lapként számon tartott Slovák hasábjain, Jozef Kirschbaum, a svájci ideiglenes szlovák ügyvivő már objektíven és megértéssel szól a műről. Annyira objektíven, hogy akár Kirschbaumot idézve is ismertethető a Ho- dža-féle elképzelt állam szerkezete. „A föderáció feje a szövetségi elnök, akit a nemzeti kormányfők, illetve a szövetségi gyűlés választanának egy évre. Az elnök nevezi ki a szövetségi kancellárt, a minisztereket és a hadsereg parancsnokait. A föderációban a közös ügyek közé tartoznak a pénzpolitika, a védelmi kérdések,a külpolitika, a kereskedelemügy, a közlekedés... A szövetkezett nemzetek mindegyikének lenne egy-egy tárca nélküli minisztere, s minden szövetségi reszort-miniszternek a szövetkezett nemzetek mindegyikéből államtitkár-helyettese...” Hodža részletezi a szövetségi parlament összetételét, majd kifejti: az állami ügyintézés szövetségi szinten „a megszokott diplomáciai nyelven” történne, de nem jelöli meg, hogy pontosan melyik nyelvre gondol, a nemzeti nyelvek használata azonban mind a parlamentben , mind a hivatalokban lehetséges. A nemzeti kormányok pedig mindenütt saját nemzeti nyelvüket használnák. (Ne feledjem: Hodža hét nyelven beszélt tökéletesen, s ez tükröződik a nyelvhasználatára vonatkozó felfogásban is, de ide tartozik az is, hogy a szlovák Hodža soha nem ismerte el az „egységes” csehszlovák nemzetelméletet, szerinte az állampolgársága mindenkinek egységesen csehszlovák, megőrizve cseh, szlovák, német vagy magyar nemzeti identitását...) Hodža a nyolc nemzet szövetségét erős agrárállamok tömörüléseként képzelte el gazdasági tekintetben. Már ez is mutatja a terv gyengeségeit. A szándék azonban vitathatatlan, akkor is, ha a terv eleve halva született gondolat lett. Nem mintha a térség népeinek nem lett volna szüksége rá, de a nagyhatalmi érdekek és az antifasiszta háború érdekei egyaránt irreálissá tették megvalósítási esélyeit. A koncepció egésze felett már régen átszáguldott a világpolitika gyorsvonata. A részletekben és a szándékban sok a megszívlelni való, ha lenne, aki meghallja Hodža hangját... Azt a hangot, amelyről egy olyan erkölcsi tekintély, mint Karéi Čapek, ezt írta a prágai Lidové noviny 1938. február 1-i számában: „Talán észrevették a tiszta hangot értékelve, hogy Hodža hangja — közéletünk egyik legtisztább hangja. Erős, szépen kulturált, s ugyanakkor egyéni hang; nem színezi sem az orr, sem a gége, nincsen viharos mellzengzete, a szónoki kitörések is hiányoznak nála, s hiányzik a demagóg erőszakosság is, amely gyakori a színészeknél. Megőrzi természetességét a legünnepélyesebb nyilatkozatokban, és akkor is erélyesen zeng, amikor teljesen visszafogott hangsúlyaiban. A gyengén rekedtes homály nem korlátozza sem a hang terjedelmét, sem a klasszikusan tiszta ar
