Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - HAGYOMÁNY - Liszka József: „Német szón voltam Hidason...”
„Német szón voltam Hidason...” eredményezett. A két világháború közötti időszakban az érintett falvak szlovák népével (elsősorban a rokonságon belül maradva) nyelvtanulás céljából gyermekcserére is sor került. Klebecska István (sz. 1928) visszaemlékezése szerint 1934—1935 táján szomszédjukban egy 6-7 esztendős fakóvezenyéki szlovák kislány volt néhány hétig cseregyerekként, miközben a szomszédék fia Fakóvezenyékben tartózkodott „szlovák szót tanulni”. A kislány a falubéli magyar gyerekekkel játszott, s így óhatatlanul megtanult valamit magyarul (játszótársai viszont az első szlovák szavaikat sajátították el tőle). Farnadon a második világháború után ez a szokás megszűnt. A tardoskeddi (Nyitra megye) magyar gazdák gyermekeiket a század elején a szomszédos Bánkeszire és Komjátra küldték szlovák szóra, ahonnan viszont Tardoskeddre érkeztek szlovák gyerekek magyarul tanulni. A cseregyerekrendszernek az imént felhozott példáknál sokkal fejlettebb formája alakult ki a népi gyakorlatban is a csallóközi és mátyusföldi magyar falvak, valamint a Pozsony környéki német és az északabbra fekvő szlovák települések között. A szőlő- és bortermeléssel összefüggő cseregyerekrendszer gyakorlata figyelhető meg a csallóközi helységek és a Pozsony környéki bortermelő települések (Bazin, Pozsonyszentgyörgy stb.) között. A második világháború végéig német többségű Pozsony környéki falvak (elsősorban Dénesd, Misérd, Csölle, Torcs, Dunahidas) Németországba kitelepített lakói körében a bonni Alexander von Humboldt Alapítvány jóvoltából sikerült kutatásokat végeznünk. Az interetnikus kapcsolatok egész rendszerére irányuló vizsgálódások a cseregyerekrendszer vonatkozásában is értékes adatokat eredményeztek. Csak ízelítőül néhány példa: Dénesd község lakói gyermekeiket elsősorban szlovák szóra adták a récsei, pozsonyszentgyörgyi és malackai római katolikus szlovák családokhoz. Georg Liedl (sz. 1923), aki jelenleg a németországi Stuttgart közelében fekvő Esslin- genben él, elmondta, hogy gyerekkorában az utcán pajtásaitól megtanult magyarul (ma is jól, ízesen beszéli a felső-csallóközi magyar nyelvjárást!), ám mivel a faluban akkor gyakoratilag nem élt szlovák, a szlovák nyelv elsajátítása végett szülei egy esztendőre egy récsei római katolikus szlovák családhoz küldték őt. Ugyanebben az időben egy szlovák kislány lakott szüleinél Dénesden, és a német nyelvet igyekezett elsajátítani. A cseregyerek-partnerrel a kapcsolatot egész a Szlovákiából való kitelepítésig intenzíven tartották, sőt ezt követően is, ha egy mód volt rá, Szlovákiai útjai során fölkereste Récsét is. A dunahidasi származású Wendelin Bieber (sz. 1927) arról tájékoztatott, hogy 1937-ben és 1938-ban nyolc-nyolc hétig a nyári szünetben Dunaivánkán volt szlovák szón. A dunahidasi németek egyébként elsősorban Ivánkára és Vaj- noryba küldték gyermekeiket szlovák szóra. A misérdi evangélikus németek viszont Karl Schwarz (sz. 1913) tudósítása alapján elsősorban Csataj és Brezová szlovákjaival tartottak fönn cseregyerek-kapcsolatokat. Elisabeth Schwarz- Denk egy nyomtatásban is megjelent írásában elevenítette föl cseregyerekél- ményeit. Cikkében elmondja, hogy édesanyja, nagybátyja kitűnően beszélték
