Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Duba Gyula: Búcsú Rácz Olivértől
108 Búcsú Rácz Olivértől Nehéz búcsú, mert bűntudat súlyosbítja. Évek óta alig láttuk egymást, kívül maradt az irodalmi élet ritka találkozásain, mély magányát sem sejtettük, nem tudtuk, hogyan s mint él. Halálhíre is későn ért hozzánk, a temetése után hetekkel. Jövőre lett volna nyolcvanéves. Közvetett híradásból tudjuk, hogy íróasztala mellett érte a halál. Amíg élt és bírt, dolgozott, íróhoz méltó halál! A szerkesztők úgy ismerték, hogy a vállait munkát, ígéretét mindig teljesíti; vajon kinek készült az utolsó kézirat? A kassai ipariban — 1953/54-ben — magyartanárom volt, nagyon jó tanárom! Harmincöt éves, sovány, fekete hajú fiatalember, tíz-egyné- hány évvel idősebb nálam. Az alulról jövő és feltörekvő népi világban, szellemi egyszerűségben és egysíkúságban — született értelmiségi! Visszafogott és nyugodt, ám jókedélyű, szellemes humorú, színesen beszél és pontosan fogalmaz. A fogalmak embere, a komoly szavak elkötelezettje. Akkor még nem sejtettem, hogy író, vagy annak készül, lebilincselő előadónak tartottam. Óra végén a folyosón utána siettem, és —- faliújságszerző és írófióka lévén — különkérdésekkel faggattam az irodalomról. Szívesen válaszol, komolyan vesz. Készséges és nyitott, mégis van benne valamiféle tartózkodás, bizonyos varázsos zártság, biztat, s feltételeket szab egyben! Akkor még nem tudtam, hogy az intellektus önmérséklete és belső fegyelme övezi. Dolgozatomra, amely a faliújságon aratta első sikerét s később a Fáklya is közölte, irodalmi paródiámra egymínuszt adott. Miért nem egyest? — olvashatta ki a tekintetemből. Hogy el ne bízd magad, válaszolta mosolyogva, A tegezés nem lett folyamatos, akkoriban nem volt szokás még a negyedikben sem, de a pillanat közvetlenségében érvényesen hatott és biztatott. Ezért a bűntudat, meg másért is, s tágabb értelemben! Rácz Olivér Kassai dalok című verseskönyvével mintha melegséggel telt volna meg irodalmunk, patrióta otthonosság érzete öntötte el. Szabályos és veretes rímcsengéssel, hajlékony ritmussal és kötött formai renddel jóleső történelmi fuvallatok érték s némi nosztalgikus vágyakozás. A hagyományosan új hang hasznára vált a lírának, így is lehet verset írni! Nagy olvasói siker követte persze, s nemsokára második kiadás. Néhány év múlva: Megtudtam, hogy élsz... Hernádi Tivadar élettörténete. Kulturáltan olvasmányos, mesélő hangvételű nagyregény, krúdys reminiszcenciák, némileg ironikus, hiteles stílus, és a történések mélyén a kisebbségi sors dübörgése morajlik.
