Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Duba Gyula: Búcsú Rácz Olivértől
109 Már-már szimbólummá vált a címe, mintegy első komoly regényeinket jelképezve, ahogy a Messze voltak a csillagok is, háború utáni sorsunk metaforája lehetne, megtudtam, hogy... megtudtunk valamit, hogy... vagyunk, élünk!... A Puffancs; Göndör és a többiek fiatal olvasók hadait, gyereknemzedékeket nevelt. Igen, amennyiben hazai gyermek- irodalom, akkor Puffancs, Göndör és a többiek... Majd egyszerre előttünk áll Álom Tivadar! Született humanista, vajon milyen hadfi lehetett? Véres kataklizmák emlékezetéből lép elő, romantikus lelke és művészi hajlamai ellenére túlélte a háborút. Az ellenségben nem sok kárt tehetett, ám hiteles irodalmi hős, egészen a miénk! Ahogy a Rogozsán kocsma is, a külvárosi csehó! S a törzsvendégei, a Fenyő, Danilló, Haba- bak és Idegenlégiós, s a többi, az életben elesettek, ám a halálban hősies s tisztává nemesedett lelkek! Álom Tivadar környezetében csupa érdekes jellem tanyázik, még a háborúban is, mint mondjuk Bögrécske úr, „aki lábon hordott ki egy életet”. De ezt csak Tivadar tudja, egyedül ő ismeri őket, már-már a barátai. A város hangulatát is ő hordozza magában, történelmi épületek kapuíveit és vén utcák árnyait, régi kertek és a korzó hangulatát, az Orbán-torony esti sziluettjét és a Dóm harangszavát. S a városi varjakat, ahogy a gótikus ívek felett és a kőcsipkéken álmodják borzongató álmaikat és időnként rekedten felkiáltanak, s amikor reggel felszállnak, elsodorja őket a város felett rohanó szél... A rejtélyt a Babonák könyve segített megfejteni. A titok maga is babona talán! Rácz Olivér tartózkodó közvetlenségének, visszafogott nyitottságának a titkát. Messzi tényekből, melyek legendává nőhetnek az időben, sorsokból és mítoszokból szövődik, változatos tájakból és történelmi változásokból áll össze komor családi történetté, egyéni miliővé, j kisebbségi sorssá, mely emberré formálta és íróvá készítette elő. Táplálta humorérzékét, groteszk látását élesítette, elmélyítette és megedzette intellektusát. Egyéniséggé érlelte, mely sugároz és megállít. Meg rzec ál- j taia a szellem önállóságát és a tudat erejét, s kissé a lélek magányát. Olyan lélek magányát, aki kifelé tekint és felvállalja a világot, de igazából befelé néz és munkájának, szűkebb valóságának él. Az író, az ember nem halhat meg úgy, hogy ne tudjanak róla a több, \ ek, barátai, céhbelijei. Hát ezért nehéz a búcsú!... Az irodalomnak számon j kell tartania művelőit, méltatlan hozzá ilyen közöny. A világ ke nyeztet érdeklődésével és figyelmével, legalább mi tartsuk szál n egymást! A céhbecsület és szakmai együttérzés nem engedh nog y [ érdektelenségben és magányban távozzék az. aki annyi hiteles értékkel : gazdagított bennünket, mint Rácz Olivér! i Dl , Oyi {Rácz Olivér 1997. július 4-én hunyt élj '
