Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Szarka László: A lakosságcsere kérdése a párizsi békekonferencián
FÓRUM gyarság olyan — történeti léptékkel mérten viszonylag rövid idő óta létező — kisebbségi csoportot alkot, amelynek kialakulása és létezése szorosan ösz- szefügg Magyarország északi határainak nemzetközi jogi kijelölésével és rögzítésével. A csehszlovákiai, illetve a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség tehát olyan határ menti kisebbség, amelynek településterületét a szlovák—magyar országhatár és nyelvhatár foglalja össze, igaz ma már földrajzilag elkülönülő négy régió formájában. Ennek megfelelően a Duna völgyének valamennyi 20. századi határmódosítása alapvetően meghatározta ennek a magyar közösségnek a létfeltételeit, hovatartozását és közjogi státuszát. Minden magunk mentségeként felhozott történeti babonával, históriai kuriózummal ellentétben, a győztes nagyhatalmak képviselőinek általában hiteles és pontos nemzetiségi adatsorok térképek, történeti-földrajzi elemzések álltak rendelkezésükre. Amerikaiak, franciák és angolok a politikai döntéseket előkészítő szakértői szinten meglepően tisztában voltak a Kárpát-medence etnikai viszonyaival, s nem tudatlanságból, hanem érdekeiket szem előtt és azokat az etnikai igazságosság szempontjánál többre tartva döntöttek úgy, ahogyan döntöttek. A második világháborút követő békeszerződések amerikai és angol előkészületeinek nemrégiben közreadott szakértői anyagai azt bizonyítják, hogy mind London, mind pedig Washington tisztán látta a szlovák—magyar viszony további alakulása szempontjából. kardinális jelentőségű határ- és kisebbségi kérdés lényegi összetartozását. Mielőtt azonban az amerikai és angol magatartás motívumait, okait röviden felvázolnánk, pár szóval érintenünk kell a párizsi békeszerződés szlovákiai magyarságra vonatkozó döntésének előzményeit. Valamennyi győztes nagyhatalom abból indult ki, hogy Csehszlovákia esetében a müncheni szerződést megelőző terület-közjogi állapotok a mérvadók. Az 1938. szeptember 30-i müncheni szerződésben a magyar többségű szlovákiai területek hovatartozásának kérdését a két érdekelt fél megállapodásának körébe utalták. Minthogy azonban a vitatott városok (Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár) hovatartozásáról az 1938. októberi komáromi tárgyalásokon a cseh—szlovák és a magyar küldöttség nem jutott közös nevezőre, a négy nagyhatalom megbízásából Olaszország és Németország külügyminiszterei az első bécsi döntésben rögzítették az úgynevezett belvederi határvonalat. A komáromi tárgyalásokat követő diplomáciai tárgyalások dokumentumai azt bizonyítják, hogy október 23-án 700 vitatott km2 kivételével maguk a szlovákok is beleegyeztek a magyar részről követelt területek visszaadásába, amit a magyar fél tárgyalási alapként elfogadott. A müncheni szerződés és a bécsi döntés összehasonlításában ezt a tényt, a magyar területi követelések nagyobbik részének a második Cseh—Szlovák Köztársaság nevében tárgyaló Tiso vezette küldöttség által elismert jogosultságát, felétlenül figyelembe kell venni ahhoz, hogy az amerikai és angol békeelőkészületek szlovákiai magyarokra vonatkozó elképzeléseit reálisan
