Irodalmi Szemle, 1997

1997/6-7 - Eduard Hurban: A magány röpke pillanatai

A magány röpke pillanatai

ha. Az asszony helyjegyet akart venni a gyorsra. Az előadásról beszélgettek. Ahogy kiszálltak a villamosból, azt mondta a hölgynek:

— Megihatnánk valahol egy kávét, és beszélgethetnénk közben.

Felfedeztek egy barátságosnak látszó nappali bárt, méghozzá félig üreset, s

úgy döntöttek, maradnak. Bent hangulatvilágítás, csupa vörösbe játszó árnyalatok. A leeressztett redőnyök, a szőnyeg, a kényelmes kárpitozott padok, vörös ernyős lámpák, mindez barátságos hangulatot és kényelmet sugárzott. Minden tompa félhomályban úszott.

Becher-likőrt és kávét rendeltek.

A városban szerzett benyomásokkal indult a társalgás, aztán a szürke hétköznapok olyan gondjaira terelődött a szó, mint a munka, a család, a gyerekek, az érdeklődési kör. Kiderült, hogy mindketten szeretnek olvasni. Sokat.

— Hajszolok egy könyvet — mondta Eman —, de itt sem akadtam rá.

— Mi lenne az? — kíváncsiskodott a hölgy.

— A társalgás elmélete. Nyelvészettel kapcsolatos.

— Önt érdekli a nyelvtudomány? Hisz technikai jellegű a foglalkozása. Hogyan függ össze ez a kettő?

— Igen, a technika. Konkrétan az elektrotechnikával foglalkozom, ez a vesszőparipám, de belekontárkodom néha az irodalomba is. Néhány rövidebb írásom — elbeszélés, történet, karcolat — meg is jelent. Tudja, néha az ember nem tud mit kezdeni a gondolataival vagy érzelmeivel. Nem hagyják nyugton, kikívánkoznak az emberből, s ha nincs kinek elmondania, leírja. Csak így szabadul meg tőlük. S akad épp elég, ami kikívánkozik. Az ember már csak ilyen nyugtalan természet. Ha csak kicsit is tudatosan él, ha szétnéz maga körül, ha gondolkodik és érez, mindig talál ellentmondást. Néha összhangot is. Véleményt kell mondania róla. Megfogfalmazni, a helyükre rakni a zavaros gondolatokat, rendszerbe foglalni, hogy ő maga is kiismerje magát bennük. Hogy értelmük legyen. Mert az élet értelmének a keresése — éhség, vágy valami után — ez maga az örökös nyugtalanság. Sokféle éhség létezik. A magányosok ismerik a legtöbbet.

— Én szívesen járok a színházba, ha az otthoni körülmények engedik.

És mesélni kezdte, milyen előadásokat látott, milyen szereposztásban, kik a kedvenc színészei, szerzői.

Eman figyelmesen hallgatta. Élvezte kellemes, lágy hangját, ajkainak mozgását, beszédes, szép barna szemét, egész őszinte ártatlanságát. Hallgatta és eltűnődött: Te úristen, micsoda különbség! Micsoda különbség közte meg a sekélyesség, az érzéketlenség, a glóriázott elsőbbség között! Ami már idejét múlta. Hol termett e tüneményes virágszál? Hiába, a világ egyensúlyának meg kell lennie! A mennyiséget ellensúlyozza a minőség. Tán ez az oka, hogy a vad, járhatatlan brazíliai dzsungelban és őserdőben virítanak a legszebb orchideák. Ellenpólusai a könyörtelen vadságnak. A mindent elárasztó zöld egyhangúságnak. így mondod: halom, domb, hegyóriás. S ha azt mondod: halom, domb, hegyóriás. S ha azt mondod: asszony, vajon hogyan fejezed ki a köztük lévő különbséget? Minőséggel? Az életben már csak úgy van, hogy minden