Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - VITA - Gál Sándor: A piramisok megmaradnak, avagy A csend esztétikája
Érték és mérték a kortárs szlovákiai magyar irodalomban tó, az emberiségnek. Csakhogy — magad is tapasztalhatod — az emberiség fütyül ma arra, hogy hogy mi lesz a következő évezred első harmadában. És ez független attól, hogy valaki nagyepikát írt, lírai verset, csasztuskát, avagy nagyüzemileg összeplagizált szuperszöveg-montázsokat gyártott... A piramisok, lehet, hogy továbbra is megmaradnak. Ismétlem ez megtörténhet, van rá esélyük. Ugyanis a piramisok építői minden megmunkált kő helyét, küldetését, értelmét és értékét tudták, és kijelölték az alapoktól a csúcsig. S a legalsót, az örök árnyékban lévőt is ugyanolyan fontosnak — ha nem fontosabbnak — tartották, mint azt, amelyre Isten orcájának fénye naponta lesugárzik. Alap és csúcs — egy! Miként az én tudatomban a magyarság és a magyar irodalom képzeletbeli monumentuma is. Minden kő, oszlop, porszem s a színek is együtt a kötőanyaggal — nyelv, történelem, közösségi tudat —, amelyek ezt az egészet összeabroncsozzák. A kérdés: meddig? Mert, ahogy előbb is leírtam már, lehet, hogy a piramisok megmaradnak; még az is megeshet, hogy az ember okozta végkatasztrófát egy-két könyv, hangszalag túléli, csupán ember nem lesz, aki olvasná, hallgatná... Ebből következik, hogy engem az olyan kérdések, amelyeket tisztázni kívánsz, már régen nem érdekelnek. Hogy Fábry vagy akárki? Az irodalom újraértékelése? Egyáltalán: mi az, hogy érték? Miként definiálható? Uramisten, mi a jó fenének mászom bele ebbe az alagútba, amikor az egésznek semmi, de semmi értelme? De mondhatnék még mást is, már nem egészen e világi jelzést. Engem kétszer hoztak vissza — eddig — a klinikai halálból, s tudom: a túloldalon is teljes a sötétség, és minden üres, mint az előttünk lévő írkalap írás előtt. Azt gondolsz rá, amit akarsz — a Te dolgod, a Te felelősséged. S azt a terhet sem Isten, sem ember nem veheti le vállainkról... (Ugye, mily szép ez a királyi többes?) Egyébként azt a bizonyos gödröt is behányja valaki, 5 a csend esztétikája mindent eligazít az időben. És akkor nemcsak a valóságos, hanem a szellemi kannibalizmus is véget ér. Kicsit sajnálom, Lajos, hogy ezt egyikünk sem éri meg. de azért csak húzzuk ki magunkat, amúgy legítiyesen. Mert — hátha! P. S. 1. Az azért nagy ötlet volt — esz is a sárga irigység miatta, ha néha eszembe jut —. amikor, már a regényedben persze, Lenin akartál lenni. Mert bebalzsamozva az idők végezetéig, az azért mégiscsak: perspektíva Igaz, nem irodalmi, de az a sok látogató, csak gondold el... P. S. 2 Ha Buzita vagy Kassa felé lenne utad, ne kerülj el. Maradt egy kevéske törkölypálinkám tavalyról, ihatnánk egyet, mint pár évvel ezelőtt a Fábry Napokon, s együtt, mint akkor, emlékszel, Tőzsérrel, Tóth Lacival, Sza- kolczayval, Domokos Mátyással. S ma már a kormányból sem kellene kivonulni senki magyarnak... A gonoszkodásaimért s egyáltalán mindazért, amit leírni bátorkodtam, ne neheztelj rám. megöregedtem, az az igazság. Az idén