Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Tőzsér Árpád: A harmadik géniusz
A harmadik géniusz korábban elsősorban a természet felé volt nyitott, hogy aztán az első adandó alkalommal egyszerre nyíljon ki Európa minden géniuszának irányában. Mert az Északi Géniusz provinciájának üres területére ráépülő közép-európai géniusz (nevezzük most már így az egyenletünk eddigi x-ét!) nem más, mint az európai géniuszok összességének szuverén ismerete és szintézise. Dolgozatom további részében ennek a közép-európai géniusznak a néhány karakterisztikumát próbálom megfogalmazni, egy pillanatra sem tévesztve szem elől e géniusz azon kapcsolódásait, hagyományait, amelyek a hamvasi északi géniusz irányába mutatnak. Kezdjük, vagy inkább folytassuk azzal a szintézisigénnyel, amelyben fentebb a közép-európai géniusz alapismérvét véltük felfedezni. Már Hamvas is nagy erénynek és előnynek tartja, hogy a magyarság területén Európa nyolc „geniális alkotóerejéből” öt fellelhető, s direkt módon is leírja, hogy „Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni”. Csak ő ennek az egységnek, ahogy arról fentebb már szóltunk, sem a múltban, sem a jelenben nem látja megvalósulását. Persze műveltsége, félelmetes olvasottsága mellett fel sem tételezhetjük, hogy a 20. századi változásokat úgy nem látja, hogy elkerülték volna a figyelmét, sokkal inkább arról lehet szó, hogy ő a közép-európai szintéziskísérleteket egyszerűen nem találta szintéziseknek. S azért nem tesz róluk említést sem. Gomb- rowiczék és Hašekék szintézise ugyanis afféle negatív szintézis. Ezek a szerzők az Európa-tudatukat arra használták föl, hogy részben vagy egészben — s mindegyik a maga módján — megtagadják Európát. Közép-Európában nem drámák és regények, hanem antidrámák és antiregények, groteszk tragédiák és abszurdjátékok születtek és születnek, ebben az új európai géniuszban úgy van benne Európa, mint az itatóspapírban a felitatott írás: fordítva. Az irodalmi Közép-Európa a század első felében, de különösen a harmincas években Európa tudathasadása. De hogy az egész kétfelé hasadjon, ahhoz előbb egésznek kell lennie. Az európai géniuszok sehol sem annyira szimultán-jelenlevők, mint éppen Közép-Európának ezekben az anti-opuszaiban. És kérdés, hogy lehetséges-e egyáltalán másként az együttlétük, hogy megvalósítható-e Hamvas elképzelése és programja: igazodhat-e egy hagyományok és Európa-igenlő mű egyszerre Dél derűs életeszményéhez, a Nyugat kultiváltságához és szociális egyensúlyához. Észak természetközelségéhez és érzékenységéhez, Kelet szabadságvágyához és Erdély szövevényes gazdagságához, bizánci rafináltságához? Tény, hogy Gombrowicz Operettkájában inkább együtt van a teljes Európa, mint mondjuk Thomas Mann regényeiben. Közép-Európa géniusza a teljes Európa emlékezete, s ilyen értelemben talán inkább lenne köthető Spenglerhez, mint Hamvashoz: Spengler a Nyugat alkonyáról ír, amely alatt természetesen Európa alkonyát érti. A közép-európai géniusz Európa éjszakája. Amnéziája és lidérces emlékezete. S ez az Európa-amnézia és -emlékezet folytatódik — valamelyest oldottabb formában — a második világháború utáni, de különösen a hetvenes és
