Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Tőzsér Árpád: A harmadik géniusz
Tözsér Árpád nyolcvanas évekbeli közép-európai géniusz legjobb műveiben: a lengyel Zbigniew Herbertében és Tadeusz Rózewiczben, a litván-lengyel Milosz Czes- lawéban, a cseh Bohumil Hrabaléban, a cseh-morva Milan Kunderáéban s a magyar Mészöly Miklóséban és Esterházy Péterében. Mikor Danilo Kis — aki természetesen szintén beletartozik e sorba — a közép-európai közös nevezőt keresi, szintén úgy látja, hogy ez a közös nevező nem más, mi t „a kultúra immanens jelenléte, allúziók, reminiszcenciák és a teljes európai örökségből vett idézetek képében a mű tudatossága, ami nem ront a spontaneitáson, egyensúlyozás az ironikus pátosz és a lírai távolságtartás között”. De itt, Danilo Kišnél meg kell állnunk egy pillanatra a fejtegetésünkben. E szerb-magyar íróval mintha túlságosan délre futottunk volna a Hamvas által kimért Északi Géniusz területétől. Persze elindultunk már a déli irányban Es- terházyval és Mészöllyel is, de azért Szabadka (Danilo Kis születési helye) mégiscsak nagyon mélyen az Északi Géniusz régiója alatt van. Az ellentmondást esetleg feloldó kulcsszó viszont itt azt hiszem, éppen Szabadka. Emlékezzünk: Hamvas a Keleti Géniusz (az Alföld) legdélibb pontját éppen Szabadkában határozta meg. De az eljárásában valami bizonytalanság érezhető, mikor ehhez a térhez megfelelő irodalmat vagy egyéb művészeteket keres. Minden géniusz esetében megnevezi az általa ott reprezentánsnak tartott írókat, költőket (még az északi térben is látja legalább Mikszáthot és Tompát, ha nincs is jó véleménnyel róluk), az Alföldről szólva viszont egyetlen író vagy művész nevét le nem írja. (Móricz Erdélyét és Rózsa Sándorát megemlíti ugyan, de írásának más fejezetében, nem az Alföld vonatkozásában, és természetesen elítélően, mint a külsőség, az arénaszerűség, a látványosság példáit.) Mintha a Kelet Géniuszának területe üresen, irodalom és művészetek nélkül ásítozna, mintha Kelet szellemisége nálunk csak viselkedésben, életmódban, lakáskultúrában, vagy ahogy Hamvas mondja: az objektív pszichében tárgyiasult volna. S ismerjük be: Dugonics 18. századi, Tömörkény 19. századi, s a népi írók 20. századi Alföldjét tekintve Hamvas Alföld-képe érvényes is. Ha viszont ez a szellemi régió ennyire „üres”, akkor nem logikus-e, hogy az új, most születő, illetve Közép-Európa formájában újjászülető Északi Géniusz igyekszik betörni ebbe a kitöltetlen térbe? Különösen akkor, ha a két géniusz alapadottságaiban közös vonások is vannak (például a csodához való viszony, az álmodozás tulajdonsága, s a tájnak valami fátyolos, álmos kisugárzása). Bizony, ki kell mondanunk, amit Hamvas még nem mondhatott ki, mert esetleg nem látott: a 20. században a lengyel és cseh Észak közép-európai géniusz formájában szinte annektálta a magyar Keletet (s Danilo Kis rá a példa: nemcsak a magyart), hogy az napjainkra aztán szinte közép-európa- ibb legyen az annektáló Északnál (sőt annektálódott ilyenformán az a magyar Dél, azaz Dél-Dunántúl is, amelyről Hamvas azt írja, hogy az idők során „letöredezett” róla a Déli Géniusz kultúrája. A szekszárdi Mészöly Miklós élet
