Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között
Popély Gyula gombaszögi cserkésztáborban a Sarló, az új ifjúsági mozgalom szerve, amelynek nyomában — Kovács Endre szavaival élve —„olyan forrongás támadj amely nem hagyhatta érintetlenül a magyarság összességének érdeklődését” A kortárs Szvatkó Pál szerint a Sarló-mozgalom „csupa keresés, s ezért zavaros, bizonytalan, változó és naiv”, mindazonáltal az abban tömörülő ifjak szándéka és útkeresése tiszta, s lényege a következő: „miképp lehetne minél hathatósabb eszközökkel a magyarság létét, érvényesülését és kiegyensúlyo- zott jövőjét biztosítani.”“ A társadalomban, a kisebbségi magyar életben helyét kereső fiatal magyar értelmiség e nagyon is meghatározó jellegű csoportja azonban képtelen volt sajátjának ismerni el és elfogadni a kisebbségi magyar politika hagyományos formáit. Számára a kisebbségi sors amolyan „nagy misszióvállalás” volt, olyan tűz, amelyben a magyarságnak meg kell tisztulnia. A kortárs Kovács Endre félre nem érthető módon fogalmazta meg kora jószándékú, de kissé zavaros világszemléletű fiatal magyar értelmiségének útkeresését. „Bizonyos, hogy eltávolodtunk attól az eszményi kisebbségi életformától, amelyet politikusaink szántak a magyar töredéknek. Genf és Szüllő Géza egy időben váltak túlhaladottakká szemünkben, hiszen sem a Népszövetség, sem a gravamináció (sérel- mi politika — szerk.) nem vitt egy lépéssel sem közelebb az emberi élethez. Ideálunk a kisebbségi talajban gyökerező munka volt, ennek megvalósítási formáit kereste tekintetünk. Ehhez kellett volna az idősebb nemzedék jóaka- ratú támogatása. Tragikus tény, hogy a kisebbségi magyar politikai vezetés és a fiatalság értékesebb része elkerülték egymást”— vonta le a generációs világszemléleti meg nem értés tanulságait Kovács Endre.26 Nem vitás, hogy a felvidéki magyarság politikai életében a harmincas évek elejéig még az impériumváltás előtti évekből„örökölt”régi garnitúráé volt a vezető szerep. A feltörekvő magyar értelmiségi ifjúság egy része azonban lebecsülte ezt a korosztályt, a kisebbségi magyar politikusokat pedig egyszerűen maradiaknak tartotta. Ebben a megállapításban volt is némi részigazság, mivel a magyar ellenzéki pártok következetesen hagyományőrző, de mindamellett sok esetben túlságosan is csak a múltba forduló politikája egyre kevésbé fe-lelt meg a megváltozott idők árnyaltabb, összetettebb és az élet minden területét felölelni akaró politikai elvárásoknak. Szinte természtszerűnek mondható, hogy a harmincas évek elején már magukon a magyar ellenzéki pártokon belül is kezdett kialakulni egy belső ellenzék, amely szükségét érezte a magyar pártpolitika megújításának, felfrissítésének, s ezért egyre sűrűbben bírálta a régi pártvezetőségek kevésbé hatásosnak tartott módszereit. Ennek következtében a magyar pártok politizálásának megreformálása, valamint az országos pártvezetőségek újjászervezése is elengedhetetlen velejárója lett a felvidéki magyarság politikai életének. * * * A Csehszlovák Köztársaságban a harmincas évek elején kitört nagy gazdasági válság a mindinkább elszegényedő felvidéki magyar társadalomra is sú
