Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között

Politikai élet és intézményrendszer Csehszlovákiában a két világháború között

lyos megpróbáltatást jelentett. A válságnak azonban nemcsak kifejezetten gazdasági, hanem politikai kihatásai is voltak Ehhez még hozzájárult, hogy a harmincas évek elejétől Prága az „erős kézű” politikáját próbálta alkalmazni a mindegyre erősödő nemzetiségi mozgalmakkal szemben. A prágai Nemzet- gyűlés 1933 őszén például megszavazta a politikai pártok működésének beszüntetéséről és feloszlatásáról szóló 201/1933 sz. törvényt, amelynek alkalmazhatósága ettől fogva bénítóan hatott valamennyi ellenzéki párt — mindenekelőtt a nemzeti kisebbségek politikai pártjainak — tevékenységére'27

Az államhatalom illetékesei farizeusi szemforgatással azzal utasították vissza a magyar kisebbség vezetőinek bel- és külföldön egyaránt kimondott sérelmeit, hogy a felvidéki magyarság, úgymond, illojális az állammal szemben, aminek következtében aztán a hatalom is kényszerítve érzi magát bizonyos megszorító intézkedések alkalmazására. E. Beneš miniszterelnök például 1934. április 1-jei ún. húsvéti nyilatkozatában a magyar nemzeti kisebbség címére többek között a következőket mondta: „A többségi csehszlovák nemzetben megvan a határozott akarat, hogy megadja a magyar kisebbségnek a számára megfelelő valamennyi feltételt ama kultúrjavai megtartására, amelyeket az ezeréves fejlődés folyamán a magyar nemzet' a Duna-medencében alkotott, valamint kultúrájának államunk talaján való sajátos kifejezésére. E politika gyakorlati előfeltétele az, hogy a magyar kisebbség kultúrájának és nemzetiségének respektálásáért az állam respektálásával adjon ellenszolgáltatást, hogy a köztársasággal szemben megőrizze lojalitását. A magyar kisebbségnek egy ilyen pozitív, igenlő politikája nemcsak magának a magyar kisebbségnek juttat előnyöket azzal, hogy lehetővé teszi számára, hogy teljes terjedelmükben használja ki az összes pozitív lehetőségeket, amelyeket a Csehszlovák Köztársaság lakosságának a demokrácia nyújt a községekben, országokban és az egész államban, hanem javára fog szolgálni a köztársaság és az egész magyar nemzet jó viszonyának és pozitív együttműködésének is azáltal, hogy a két szomszédos nemzet és állam között politikai, de különösen kulturális hidakat épít ki.”28

Az idézett Beneš-nyilatkozatból tehát világosan kiderül, hogy a felvidéki magyarság jogainak biztosítását az államhatalom bizonyos „gyakorlati előfeltételek” teljesítéséhez köti, s azokért „ellenszolgáltatásokat” is kell kapnia. Nyilvánvaló, hogy az így elvárt „ellenszolgáltatás”, azaz a kikényszerített lojalitás közelebbről meg nem határozott mértéke az államhatalom kénye-kedvé- nek függvénye maradt volna. Egy minden vonatkozásban lojálisnak minősülő magyar nemzeti kisebbség számára — tűnik ki a Beneš-nyilatkozatból — a hatalom már hajlandó lenne biztosítani a demokratikus állampolgári és kisebbségi jogokat, sőt egy ilyen kisebbség, úgymond, politikai és kulturális téren is híd lehetne Csehszlovákia és Magyarország között.

A magyar ellenzéki pártok vezetői nem zárkóztak el a felvidéki magyarság ún. hídszerepvállalása elől, s azt bizonyos kedvező feltételek mellett valóban elképzelhetőnek tartották. Ezt fogalmazta meg többek között például Jablo-