Irodalmi Szemle, 1997

1997/1 - Ján Milčák: A fülbevalós férfi

Ján Milčák

— Igen, megölni Frédit — mondta a fiú.

A fülönfüggős férfi planétákat árult. A karján hatalmas tarka papagájt tartott.

Az öreg közben összekaparta a kalapba gyűlt pénzt, és egy zacskóba tette. Aztán vette a kalapját.

— S az én pénzem? Hol az én pénzem? — kérdezte a fiú.

Mechiás beletúrt a zacskóba. Kitapogatta a kopottas ércpénzt, és odaadta a fiúnak.

Aztán elindultak az emelkedőn, s a búcsúsokkal együtt a templomocskához mentek, amely a dombon állt.

A fiú ijedtnek látszott. A szeme riadtan pislogott.

Az út mellett az erdő szélét csipkebokrok szegélyezték. Már elvirágoztak. De ahogy közeledtek az erdőcskéhez, a fiú észrevette, hogy az egyik bokor épp most virágzik.

— Szeretnéd őt? — kérdezte Mechiás.

— Kit?

— Hát azt a lányt.

A fiú elmosolyodott. Aztán megigazította a tarisznyáját.

— Szeretném, ha a nővérem lenne!

A templom körül zarándokok térdepeltek. Ájtatosan énekeltek. Mechiás is letérdepelt a fűbe. Nagyon áhította, hogy a Szűz Mária megjelenjen néki. Ez volt a leghőbb óhaja.

A fiú állva maradt. A fejéről levette a sildes sapkát. Az eget kémlelte. Épp olyan volt, ahogy megálmodta. Kék, csupán északon fehérlett néhány bárányfelhő.

— Látod őt? — kérdezte Mechiás.

— Azt hiszem, hogy látom.

— Milyen?

— Jó.

— Gyönyörű?

— Csitri.

— Megérte, hogy eljöttünk — állapította meg Mechiás.

A fiú elpityeredett, ujjaival törülgette a könnyeit.

Otthagyta Mechiást. A zarándokok közé furakodott. A tarisznyájára nagyon vigyázott.

Egészen közel jutott a templomhoz. Zsindely volt a teteje, a falai masszívak, szélesek. A toronynál egy hatalmas fakereszt állt.

Megpillantotta a fülbevalós férfit.

A pettyes ruhás lánnyal ment. Átfogta a vállát. Aztán a füléhez hajolt, és súgott neki valamit. A lány elkacagta magát.

A zarándokok énekelni kezdtek. Már elmúlt dél. Énekük visszhangzott minden irányból.

A fiú egy ideig tanácstalanul ténfergett. Egy magas tölgynél megállt. Felmászott a fára, és az ágak közt elhelyezkedett.